Joghallgató kapta elsőként a Karsai Dániel-díjat Győrben
Vajtu Anasztázia Bettina, a győri Széchenyi István Egyetem negyedéves joghallgatója nyerte el elsőként az intézményben idén alapított Virtus Civilis Karsai Dániel-díjat. A hallgató Az eutanázia kérdése – Karsai Dániel ügye című dolgozatával érdemelte ki az elismerést.
A fiatal jogász elmondta, mélyen megérintette, amikor a híradókban látta Karsai Dániel nyilatkozatait, és arra a kérdésre kereste a választ, hogy valóban megilleti-e az embert a lehetőség, hogy élete utolsó szakaszáról maga dönthessen. Hozzátette, azért választotta ezt a témát, mert olyan kérdést szeretett volna feldolgozni, amely nemcsak ma aktuális, hanem a jövőben is meghatározó társadalmi, jogi, etikai és erkölcsi kérdéseket vet fel.
A hallgató kiemelte, nagy tisztelettel tekint Karsai Dániel munkásságára, és fontosnak tartja, hogy megőrizze és továbbvigye az emlékét. Mint mondta, Karsai Dániel élete végéig kiállt az ügy mellett, és fel akarta hívni a társadalom figyelmét arra, hogy az önrendelkezésnek, az emberi méltóságnak és az életvégi döntéseknek milyen jelentőségük van.
Az eutanázia szabályozásáról és a méltóság fogalmáról
A joghallgató szerint nagyon bonyolult kérdés, hogy milyen keretek között lehetne engedélyezni az eutanáziát. Dolgozatában arra is kitért, hogy ha az ország elzárkózik az eutanázia engedélyezésétől, akkor érdemes lenne legalább azt lehetővé tenni, hogy az érintettek más országban igénybe vehessék ezt a lehetőséget. Ehhez komoly módosításokra lenne szükség a Büntető törvénykönyvben és az Alaptörvényben is.
Elmondta, megdöbbentőnek tartja, hogy Karsai Dániel nem tudott méltóságteljesen eltávozni. Dolgozatához egy kérdőívet is feldolgozott, amelynek egyik kérdése arra irányult, hogy egyetértenek-e azzal: Karsai Dániel küzdelmének végkimenetele nem volt igazságos. A megkérdezettek 90 százaléka úgy válaszolta, nem tartja igazságosnak a kérelem elutasítását.
A méltóság fogalmáról szólva kifejtette: igazából mindenki maga dönti el, hogy számára mit jelent a méltóság. Van, aki a végsőkig küzd a betegsége ellen, más pedig úgy érzi, hogy amikor már nem tud mozogni vagy beszélni, az számára nem méltóságteljes. A gyógyíthatatlan beteg emberek számára szerinte ez azt jelentené, hogy maguk dönthetik el, mikor és hogyan szeretnének eltávozni.
Hozzátette: éppen ezért nehéz ezt jogilag meghatározni, hiszen a törvények nem fogalmazhatnak úgy, hogy „ahogy érzi az érintett”. A jognak szoros kapcsolatban kell maradnia az etikával és az erkölcsi értékekkel, és ebben a kérdéskörben ez kifejezetten fontos. Mint mondta, a jognak egyértelmű határokat kell kijelölnie, hogy ne történhessenek visszaélések a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekkel szemben.
Jogászi pálya, mazsorett és az elismerés fogadtatása
Arra a kérdésre, miért választotta a jogi pályát, elmondta: már hatodikos korában eldöntötte, hogy jogász lesz, mert sokat beszélt, és szerette a magyart meg a történelmet. Hozzátette, a harmadév a legnehezebb, most kezdte a negyedévet, és előfordult, hogy hétvégén a tanulás miatt nem tudott elmenni a barátaival. Nehéz, de nem lehetetlen, ha valaki odateszi magát – fogalmazott.
Szabadidejéről szólva elmondta: lassan tíz éve mazsorettezik, ez a kikapcsolódása, bár az edzéseket a szülővárosában, Mosonmagyaróváron, a régi iskolájában tartják, és nehezebb megoldani a részvételt. Emellett szeret olvasni is.
Arra a kérdésre, hogy milyen szakterületen szeretne dolgozni, azt válaszolta: a szakirányt még nem tudja, de ügyvéd szeretne lenni.
A díjról szólva elmondta: nem találta a szavakat, teljesen lefagyott, amikor megtudta, hogy ő a díjazott. Hatalmas megtiszteltetésnek nevezte, hogy elsőként nyerte el az elismerést, és hálás a konzulensének, Szoboszlai-Kiss Katalinnak, valamint a többi alapítónak a munkájukért. Fantasztikus érzésnek nevezte azt is, hogy felkérték a díj gondozására, és hogy az évek során közösséget alakítsanak ki a díjazottakból. Ezt nagy örömmel vállalta.