Kezdőlap Nemzeti igazságszolgáltatás Botrány egy roma emléktábla körül: viharos indulatok csaptak össze

Botrány egy roma emléktábla körül: viharos indulatok csaptak össze

által Levente
Botrány egy roma emléktábla körül: viharos indulatok csaptak össze

Vita a roma ellenállás napja körül

Radics Béla, jelenlegi parlamenti képviselő, korábban a fővárosi önkormányzat fideszes tagjaként javasolta, hogy állítsanak emlékművet május 16-a, a roma ellenállás napja hőseinek Budapesten. Állítása szerint 1944-ben ezen a napon Auschwitz-Birkenau cigány táborában a fogvatartottak fegyvereket készítettek, és amikor a katonák kora reggel megérkeztek, hogy a halálba vezessék a kisgyerekes családokat, kövekkel, vascsövekkel, deszkákkal és szögesdróttal verték vissza őket.

A fővárosi önkormányzat képviselői egyhangúlag támogatták az indítványt. A közgyűlés tavaly márciusban úgy döntött, kifejezi szándékát, hogy az 1944. május 16-án az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban kitört roma lágerlázadás áldozatainak emlékére emléktábla kerüljön elhelyezésre Budapest erre alkalmas közterületén. Egy másik határozat arról rendelkezett, hogy a feladat végrehajtása érdekében a Budapesti Történeti Múzeum és Budapest Főváros Levéltára bevonásával készüljön javaslat a szakmai és társadalmi konzultációra és ütemezésre.

A roma ellenállás napjának megünneplése a 2010-es évek elején Franciaországból indult. Május 16-át nemzetközi roma civil szervezetek igyekeztek mindinkább ismertté tenni. A Nemzeti Színházban már 2015-ben nagyszabású emlékműsort tartottak az évfordulón, ahol Balog Zoltán miniszter is beszédet mondott.

A gond csak az, hogy az emléktáblához kötődő szakmai és társadalmi konzultáció során egyre több kétely merült fel, valóban megtörtént-e május 16-án az a lágerlázadás. Helena Kubica és Piotr Setkiewicz, az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum két történésze 2023-ban publikált tanulmányának fő állítása: 1944. május 16-án nem volt olyan esemény, ami felkelésnek vagy lázadásnak minősíthető. A tanulmány szerint a romák harcának és az SS-ekkel szembeni aktív ellenállásának mozzanatai sokkal inkább az 1944. augusztus 2-án este Birkenauban történteknek felelnek meg.

A Budapesti Történeti Múzeum csütörtökön fórumot rendezett a roma ellenállás hősei előtt tisztelgő mementó előkészítésének kérdéseiről. Karsai László történész a fórumon kijelentette: ha történetileg közelítünk a kérdéshez, akkor a mostani vitát nem is kellett volna megrendezni, mert 1944. május 16-án sok minden történt Auschwitz-Birkenauban, de roma lázadás, felkelés nem.

Molnár István Gábor helytörténész, az újpesti roma önkormányzat vezetője szintén a történelmi igazság fontosságát hangsúlyozta, és kitért arra is, hogy vannak olyan roma hősök, akiknek tevékenysége bizonyított, mégis keveset tud róluk a közvélemény.

Daróczi Ágnes, a Romano Instituto vezetője megköszönte Karsai Lászlónak, hogy 1993-ban Magyarországon elsőként könyvet írt a roma holokausztról, ugyanakkor felhívta a figyelmet a történelemtudomány adósságaira ezen a téren. Elmondása szerint a roma ellenállás napja jelentésváltozáson ment át az évek során, május 16-át a roma ifjúság és bátorság napjaként ünneplik.

Herfort Marietta, a Phiren Amenca nemzetközi roma ifjúsági hálózat volt igazgatója részese volt annak a kampánynak, amely szerette volna elérni, hogy a roma ellenállás napja beépüljön a köztudatba. Megjegyezte: az elmúlt tizenöt évben világossá vált számukra, hogy megkérdőjelezhető május 16-a történelmi megalapozottsága, ezért szimbolikus értelmezést próbáltak tulajdonítani az ünnepnek.

Pótó János történész szakmai szempontból egyetértett Karsai Lászlóval, de hozzátette: ezúttal nem ez a kérdés, mert nagyon fontos az emlékezet. Meggyőződése, hogy az, amit az emlékezet megformál, identitást képző és identitást erősítő tényként kezelhető. Karsai László ezzel nem vitatkozott, de visszakérdezett: hova jutunk, ha mítoszokra, legendákra, akár hazugságokra vagy téves adatokra alapozzuk egy nemzet történelmét.

Bársony János volt az, aki nem vonta kétségbe, hogy a szóban forgó lágerlázadás megtörtént. Azzal érvelt, hogy a romák választott európai népképviseleti szervezete, az Európai Romák Fóruma határozataként jött létre a roma ellenállás ünnepe.

A fórum során kiderült, hogy Daróczi Ágnes nem ragaszkodik az emléktábla felállításához, különösen nem a IX. kerületi Nehru parton, ahol a roma holokauszt emlékműve található. Felvetette, hogy május 16-a legyen örömünnep. Herfort Marietta is úgy vélte, hogy nem egy emléktáblán fog múlni, fontossá válik-e ez a dátum vagy sem.

Ezt is kedvelheted

Rólunk

Nem csupán egy híroldal vagyunk – egy olyan tér, ahol a kritikus gondolkodás megkérdőjelezi a hagyományos nézőpontokat és a kliséket. Minden cikkünk egy meghívás arra, hogy más szemmel tekintsünk a világra, mélyebben vizsgáljuk meg a fontos témákat, és túllépjünk a pillanatnyi címek felszínességén.

Legfrissebb hírek