Kezdőlap Nemzeti igazságszolgáltatás Orbán Balázs emberét kirúgták az MCC éléről

Orbán Balázs emberét kirúgták az MCC éléről

által Levente
Orbán Balázs emberét kirúgták az MCC éléről

Kirúgták az MCC éléről Orbán Balázs emberét, Szalai Zoltánt

Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) volt főigazgatója búcsúlevelet írt a hallgatóknak, miután elbocsátották az intézmény éléről. A volt vezető levelében azt írta, „különleges élmény volt vezetőként végigkísérni, ahogyan egy kicsi, családias budapesti kezdeményezésből fokozatosan egy egész Kárpát-medencét átölelő, mára több mint nyolcezer fiatalnak fejlődést biztosító, nemzetközileg is jegyzett tehetséggondozó műhely épült az MCC-ből”.

A főigazgató levelében úgy fogalmazott, szívből drukkol, hogy „a műhely minden pedagógiai, közösségépítő és tehetségtámogató értéke változatlanul megmaradjon”. Hozzátette azt is, hogy távozása nem az ő elhatározása volt, hanem az intézmény új vezetőinek döntése értelmében szűnt meg a munkája, vagyis elbocsátották.

Szalai Zoltán éveken át vezette az MCC-t Orbán Balázzsal együtt, aki azóta európai parlamenti képviselőként folytatja munkáját, és már júliusban lemondott az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöki tisztségéről.

Az MCC felszámolása a többi felsőoktatási tevékenységet nem végző közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal együtt augusztus 31-ével zárult le. A Miniszterelnökség szerint a kekvák megszüntetésével legalább 1284 milliárd forint könyv szerinti értékű közvagyon kerül vissza közvetlen állami ellenőrzés alá. Bár az alapítványoknak lett volna lehetőségük más jogi formában tovább működni, a Fővárosi Törvényszékhez egyetlen változásbejegyzési kérelem sem érkezett, így azok jogutód nélkül megszűntek, köztük az MCC is.

Ezt is kedvelheted

Rólunk

Nem csupán egy híroldal vagyunk – egy olyan tér, ahol a kritikus gondolkodás megkérdőjelezi a hagyományos nézőpontokat és a kliséket. Minden cikkünk egy meghívás arra, hogy más szemmel tekintsünk a világra, mélyebben vizsgáljuk meg a fontos témákat, és túllépjünk a pillanatnyi címek felszínességén.

Legfrissebb hírek