Aki aratta az aranyat
Térjünk vissza a Tűzföldre, Amerika legdélibb csücskére, ahol magánbirodalmat alapított a szerencsevadász mérnök, Julius Popper (1857–93). Jókai tollára kívánkozó alak, „arany ember”, vagy akár egy hírhedett kalandor a XIX. századból. A régi spanyol hódítók, Cortés, Pizarro meg a társaik mintájára egy személyben pionír és rablógyilkos. Nem maradt el tőlük sem leleményben, sem kegyetlenségben.
„Az utolsó konkvisztádor” Bukarestben született, tehetős román zsidó kereskedőcsaládban. Párizsi tanulmányai után hajózott Amerikába, de nem az Egyesült Államokba a kitántorgók millióival. Chilében, a távíróhálózat építése közben hallotta hírét a világvégi, még feltérképezetlen szigetvilág kincsének.
Argentínába sietett, koncessziót szerzett a kormánytól, és indult a Tűzföldre. Sokféle szakembert, még fotográfust is vitt az expedícióra 1886-ban.
Francisco Coloane chilei író szavaival Popper volt „az első fehér ember, aki a Magellán-szorostól az Atlanti-óceánig az egész szigetet bejárta, minden érintetlen lelőhelyet feltárt errefelé, ahol az arany porban, rögben vagy szemcsében előfordult”. (Zoltán Attila fordítása)
Az ifjú mérnök zseniális műszaki megoldást eszelt ki: nem bíbelődött a szokásos merítőedényekkel, helyette az árapályt fogta munkára. Speciális szűrőket tervezett és készített, közben alagutat fúratott a sziklába. A dagályszint alatt hét méterrel szerelte fel találmányát, hadd mossa át a hordalékot a visszahúzódó tenger. A vízállás mélypontján egyszerűen begyűjtötte, kilószám „aratta” a filterekben fennakadó aranyat.
Úgy meggazdagodott, hogy de facto uralkodója lett az eldugott vidéknek. Saját pénzt veretett, egy- és ötgrammos érmét Lavaderos de Oro del Sud (A dél aranymosói), a másik oldalán Tierra del Fuego (Tűzföld) felirattal, évszámmal, középen a nevével. Szolid valuta lett. Eleinte az embereit fizette vele, utóbb átvették bálna- és fókavadászok, még a távoli Buenos Airesben is elfogadták a romlékony peso helyett.
Egy Popper-aranyért manapság sok ezer dollárt adnak numizmatikai árveréseken. A felfedező hagyatéka még jó néhány földrajzi név is. A Carmen Sylva-hegységet Erzsébet román királyné tiszteletére nevezte el, aki e szerzői név alatt publikálta verseit és elbeszéléseit 1880-tól.
Don Julio – így tisztelték – vasszigorral uralkodott a zord vidéken. Martalócai ünnepélyes hűségesküt tettek neki, méghozzá egyenruhásan, Coloane szerint „osztrák–magyar mundérban”. Szenvtelenül, mintegy mellékesen ölték az útjukba kerülő indiánokat, „nyomukban a civilizáció első jeleként legyilkolt bennszülöttek hevertek”. Popper nem titkolta a népirtást, sőt holttestekkel pózolt mint a vademberek legyőzője.
Kíméletlenül büntette a lopást, az engedetlenséget, és ha valaki titokban, a háta mögött merészelt aranyat mosni. Kiskirályságának hét éve alatt a mesés vagyon mellé szerzett sok elszánt irigyet, ellenséget is. Éppen a fővárosban intézte üzleti ügyeit, amikor az egészséges, életerős, 35 esztendős férfi a szállodai szobájában hirtelen rosszul lett, összeesett, és meghalt. Az ételébe keverhettek bele valamit.
A nagy alaszkai aranyláz csak három évvel a temetése után, 1896-ban tört ki a kontinens északi túlvégén. Pedig ha megérte volna, Don Julio ki nem hagyta a kincses Klondike kalandját – arra mérget vehetünk.
