Karácsony Gergely örül, hogy nem épül be a Városliget, de a területét is visszakéri
Az Országgyűlés kedden elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely véget vet a Városliget beépítésének, visszaadja a fővárosnak a korábban elvett közterek vagyonkezelését, és törvényerőre emeli a Budapest és a kormány közötti egyeztetések fórumát.
Karácsony Gergely főpolgármester a döntés után úgy fogalmazott: a Városligetért folytatott hosszú küzdelem lezárult, a Liget marad liget, közpark, és nem lesz többé építési terület. Hozzátette: a következő lépés az kell legyen, hogy a város pénzügyi helyzetének rendezését követően Budapest visszakapja a ligetét is.
A főpolgármester szerint a Fidesz által elvett közterek visszaadása nemcsak elégtétel, hanem fontos feladat és felelősség is. Budapest visszakapja a vagyonkezelés jogát, így lehetőség nyílik a terek használatára megkötött szerződések felbontására is, amelyet jogszerűen, a felmondási határidők figyelembevételével tesznek meg.
A javaslatot augusztus elején bocsátották társadalmi egyeztetésre, amelyben több V. kerületi közterület szerepelt, köztük a Podmaniczky tér, a Vörösmarty tér, a Széchenyi tér és a József Attila utca.
Karácsony Gergely hosszú távon nagyon fontos fejleménynek nevezte, hogy a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa törvényben rögzített intézménnyé válik. Emlékeztetett arra, hogy a testület korábban is létezett törvényi felhatalmazás nélkül, de az Orbán-kormány kiüresítette, mert nem tárgyalni akart Budapesttel, hanem kivéreztetni.
A törvény most nemcsak életre kelti az FKT-t, hanem előírja azt is, hogy legalább negyedévente ülésezzen. A testület elnöke a miniszterelnök, társelnöke a főpolgármester. Karácsony Gergely bizakodását fejezte ki, hogy a megerősített FKT a lehető leghamarabb, egy-két héten belül összeülhet, hozzátéve: nem tűr halasztást az Orbán-kormány Budapest-ellenes politikájának lezárása és a város finanszírozásának rendbetétele.