Házkutatásokat tartottak a Matolcsy György környezetéhez köthető köröknél
Az ügyészség szerint gyűlnek a bizonyítékok az akár 300 milliárd forintos kárt okozó büntetőügy felgyorsuló nyomozásában, azonban azokat egyelőre nem hozhatják nyilvánosságra. Matolcsy György környezetéhez köthető köröknél tartott házkutatásokat az ügyészség.
Megkeresésre Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője csak a nyomozati cselekmények tényét tudta megerősíteni. Azt írta, hogy „a Magyar Nemzeti Bankot érintő különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt folyamatban lévő ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség ma eljárási cselekményeket, köztük kutatást és lefoglalást végzett, azonban az eddigi büntetőeljárásban gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor”.
Kovács Katalin hozzátette, hogy a büntetőeljárásban a nyomozati cselekmények folyamatosak, ám mivel a nyomozás a törvény értelmében nem nyilvános, a rendelkezésre álló bizonyítékokat az eljárás jelenlegi szakaszában részletesebben nem áll módjukban értékelni vagy a nyilvánosság elé tárni. Arra sem tudott választ adni, hogy Matolcsy György közvetlen környezetében, esetleg otthonában történtek-e ezek a cselekmények.
A Központi Nyomozó Főügyészség korábban azt közölte, hogy a nyáron tanúkihallgatásokra került sor az MNB-ügyekben, gyanúsított még nincs. A rendőrség, illetve a Központi Nyomozó Főügyészség 2025 februárja óta nyomoz a Magyar Nemzeti Bankot érintő bűncselekmények ügyében: egyszerre vizsgálják az MNB-alapítványok ügyét és a nemzeti bank gyanús székházberuházásait.
A nyomozást az Állami Számvevőszék jelentése és feljelentése indította el az MNB alapítványa, a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány ügyében, ahol az első gyanú szerint akár 300 milliárdos kár is keletkezhetett, egyrészt a jegybanki alapítványnál, másrészt a kecskeméti Neumann János Egyetem alapítványánál.
Az ÁSZ azt tárta fel, hogy a PADME az eredetileg 500 milliárd forintos vagyonából több száz milliárd forintot vesztett el téves vagy szándékoltan kárt okozó befektetési döntések miatt. Jelentése szerint a PADME vagyonkezelő cége, az Optima Befektetési Zrt. bonyolult céghálóban és magántőkealapok rendszerében tüntette el a közvagyont. Miközben a veszteséges tőzsdei ügyleteken százmilliárdok úsztak el, az ügyben érintett cégeken keresztül a volt MNB-elnök családtagjai, a fia, Matolcsy Ádám és köre olyan üzleteket kötött, amelyek nyomán több milliárd forintos magánvagyonok jöhettek létre.