Kezdőlap Külföldi hírek Még mindig ünnepeljük, hogy ünnepelhetünk

Még mindig ünnepeljük, hogy ünnepelhetünk

által Levente
Még mindig ünnepeljük, hogy ünnepelhetünk

Még mindig azt ünnepeljük, hogy ünnepelhetjük – baloldali alternatívák nélkül

Lassan négy évtizede ünnepelheti szabadon az ország 1956-ot, a megemlékezések pátosza mégis abból táplálkozik, hogy most végre meg lehet ünnepelni. Eddig tiltották, kisajátították, most viszont birtokba vehetjük – ami azt jelenti, hogy október 23-án még mindig nem magát a forradalmat ünnepeljük, hanem azt, hogy ünnepelhetővé vált, s ezzel lényegében újra meg újra a rendszerváltást idézzük meg.

Magyar Péter a 70. évfordulón elmondott beszédében ugyanezt a hagyományt folytatta: többször hangsúlyozta, hogy végre egy valóban szabad és független Magyarországon ünnepelhetjük dicső 13 napunkat, és hogy most jött el az igazi lehetőség a szavazásos rendszerváltással, amely igazi nemzeti egységet hozott el. 1956 is erre tett kísérletet, de elbukott, külső erőkkel leverték; az 1989-es átalakulás pedig rendre olyan politikai erőket emelt hatalomra, amelyek megosztották a nemzetet, míg végül összefogás született a zsarnokság ellen.

Mindez azonban csak egy értelmezés. Magyar Péter a direkt üzeneteket kerülte: első szinten 1956-ot idézte meg, eseményekről és hősökről mesélt őszinte kegyelettel, kormányának értékrendje és politikai narratívája a szöveg mélyebb rétegeiben bontakozott ki. A nemzeti egység erőteljes hangsúlyozása úgy csengett, hogy a miniszterelnök a győzelméhez szükséges népfrontos támogatást nemzeti egységként kívánja értelmezni, amelyben nem érdekes, ki baloldali, ki jobboldali, a lényeg, hogy magyar. A nemzeti büszkeséget túlzások is erősíteni próbálták – többek között azzal, hogy 1956 a XX. század talán legfontosabb forradalma, és világtörténelmet írt.

A lényegi kérdés, hogy mi köré szerveződik ez a nemzeti egység: a válasz egy európai, szabad, demokratikus, polgári Magyarország képe, azaz a tőkés piacgazdaságra épülő polgári demokrácia, amelyet alapvető rendszerszintű ellentmondásaival és szerves hierarchiájával együtt elfogadunk. Az új kormány ennek egy liberális, gondoskodó, pluralista változatát képviseli, amelyet a haladást képviselő erőknek jelenleg támogatniuk kell, de alapjában egy társadalmi rend nemzeti szintű legitimálásáról van szó.

A másik, jóval harsányabb üzenet az antikommunizmus: nem a sztálinizmus szinte senki által nem vitatott elítélése, hanem minden olyan radikális baloldali irányvonal elutasítása, amely hosszabb távon a tőkés rendszer leváltását célozza – a narratíva szerint az 1956-os forradalom is az idegen, kommunista alternatívák ellen lázadt.

Mindennek fényében nem meglepő, hogy magáról 1956-ról az idei kormányfői ünnepi beszédben sem esett szó: kegyeleti közhelyek, a bukás tragédiája, a hősök áldozathozatala és a megtorlás kegyetlensége hangzott el, a 13 nap változó valóságáról szinte semmi nem rajzolódott ki. Pedig ha jobban belemerülünk a forradalmi célokba, a nemzeti bizottságok és munkástanácsok működésébe, kiderülhet, hogy rengeteg embert egy Magyarországra szabott, demokratikus szocializmus perspektívája mozgatott, eszükbe nem jutott a magántőkés restauráció. Több elismert történész, köztük Rainer M. János is felhívta már erre a torzításra a figyelmet.

Nem szándékunk vörösre festeni 1956-ot, hiszen más politikai törekvések is mozgósító erejűek voltak, és lehet, hogy a forradalom győzelme idővel polgári átalakulást eredményezett volna. De a 13 nap progresszív, az önigazgatás irányába mutató baloldali mintái erőteljesek és átélhetőek, egy ünnepet pedig éppen az ilyen elemek éltetnek. 1956 mégis a politikai értelmezések szorításában vergődik, amelyek 1989 óta a polgári demokratikus rendszer nemzeti egységét akarják legitimálni vele – általános lózungok mentén, mert éppen a forradalmi valósága nem igazán erről szólt.

A 70. évforduló állami megközelítése és a miniszterelnök ünnepi beszéde sokat elárult a kormány ideológiájáról. Az Orbán-rendszerhez képest kétségtelenül haladóbb, progresszívebb, nyitottabb jobbközép kurzusról van szó, amely önmagától aligha akar többet egy standard európai polgári demokrácia kialakításánál. A népfrontos támogatottság ugyanakkor még jó ideig nyitottá teszi valamilyen párbeszédre a társadalommal, és azon múlik, hogy ez milyen szinten realizálódik: elméletileg egy kiteljesedettebb, sokcsatornás, a népképviselet közvetlenebb formáival is élő demokratikus modell megteremtésére is lehetőség van.

Ezt is kedvelheted

Rólunk

Nem csupán egy híroldal vagyunk – egy olyan tér, ahol a kritikus gondolkodás megkérdőjelezi a hagyományos nézőpontokat és a kliséket. Minden cikkünk egy meghívás arra, hogy más szemmel tekintsünk a világra, mélyebben vizsgáljuk meg a fontos témákat, és túllépjünk a pillanatnyi címek felszínességén.

Legfrissebb hírek