Hogyan tudunk kijönni a közéleti kiégésből?
Valójában nem az a meglepő, hogy elfáradtunk, hanem az, hogy ilyen hosszú ideig bírtuk ezeket a megpróbáltatásokat. Tizenhat évnyi politikai feszültség, folyamatos válságok, a járvány hatása, háborúk, infláció és személyes krízisek következményeként sokan reggelente úgy ébrednek, hogy nem is tudják pontosan, mióta kimerültek. Csak annyit érzékelnek, hogy a korábbi élményeik már nem elegendőek, a közéleti figyelmük és érdeklődésük kiürült, és szót ejthetünk a kiégésről mint jelenségről. A NER-választások kudarca mögött nem csupán gazdasági, politikai vagy korrupciós problémák állnak, hanem egy széles körű kollektív idegrendszeri fáradtság is. Az emberek hosszú időn keresztül képesek a stresszhez és feszültséghez való alkalmazkodásra, de ez a tűrőképesség nem korlátlan, főként pihenés reménye nélkül. A folyamatos mozgósítás, az állandó ellenségkeresés és a megszakítás nélküli kampányok összessége, amellyel az előző rezsim irányította az országot, nemcsak a politikai ellenfeleket, de a saját támogatóikat is megterhelte.
A régi rendszer vereségével együtt a kiégés és az idegrendszeri kimerültség nem tűnik el egyik napról a másikra. A régi reflexek, amelyek azonnali reakciót követeltek, még mindig élnek bennünk. Az identitásunk levetkezésével együtt a veszteség érzése is ott lebeg, várva arra, hogy kezdetét vegye a gyász, és amíg az új normák nem alakultak ki, ez a megnevezhetetlen nyomasztó érzés is benne marad. Kollektíven a magyar társadalomnak mindig is nehéz volt örülni a jó dolgoknak, és sokan várják a következő pofont.
Az üres vászon zavara
Talán most először van alkalmas pillanat arra, hogy ne csupán arról elmélkedjünk, miben nem szeretnénk élni, hanem arról is, hogy milyen országban éreznénk magunkat jól. Milyen kommunikációs formákat keresünk, és mit jelent számunkra a biztonság, szabadság vagy akár a siker fogalma. Ezekre a kérdésekre már nem lehet egyszerű kampányszlogenekkel válaszolni; most a közös gondolkodás ideje következik, hogy a kapcsolódásaink és önmagunk révén találjuk meg a válaszokat. Mint egy festő, akik előtt ott áll egy üres vászon, döntéshelyzetben vagyunk: bármit festhetünk, de a készülődés érzése sokakat megbénít. Talán nem tartjuk elegendőnek az ötletünket, vagy túlságosan el vagyunk telítve érzelmekkel, és ez végül káoszt eredményez.
Azok, akik az előző rendszerváltás idején már felnőttek, szintén megélték a döntéseik súlyát, és most talán még inkább szoronganak. Az ügyeskedők és a túlélők valószínűleg átmentik magukat az új rendszerbe, ahogy azoktól a hibáktól, amelyek a régi rendszert jellemezték. Az üzletemberek, akik a NER idején sikeresen üzleteltek, nem fognak érezni olyan sokkoló hatást a rendszer bukása miatt; számukra az élet megy tovább az eddigi kerékvágásban. Nem az ő érdekük egy igazságosabb és emberségesebb ország létrehozása, hanem azokkal kell közösen gondolkodnunk, akik szolidárisan és méltóságteljesebben szeretnének élni ebben a hazában.
A normalitás gyakorlása
Számos ember a diktatúrákat úgy képzelheti el, mint valami rendkívüli állapotot, holott a globális történelmünk szempontjából ezek domináltak a szabad önrendelkezés mellett. A szociális interakciónkban hordozzuk a törzsi mentalitást, a folyamatos harci készültséget, pusztán nem szekercével védjük igazunkat, hanem gyakran szinte minden kérdésből identitásvitát generálunk. Nem meglepő, hogy amikor ez a mesterségesen előállított állapot véget ér, hirtelen nem tudjuk, mit is kezdjünk a ránk szakadó szabadsággal. A szabadság nemcsak azt jelenti, hogy már vihetünk véghez olyan dolgokat, amikre azelőtt nem volt lehetőségünk, hanem azt is, hogy el kell döntenünk, mit kezdünk a megszabadult terünkkel.
Lehet, hogy az elején csak kanapén ücsörgünk, ruhátlanul a napi rutinunkat keressük, ám egy idő után túllépni kell a belassulás állapotán, és mozgásba lendíteni a zsibbadt idegpályáinkat; új, értelmes feladatokba kell csatornázni az energiánkat. Legyen szó közösségépítésről, amire most talán a legnagyobb szükség van, hiszen egyre nehézkesebben bírjuk elviselni egymást. Használhatjuk egy új kreatív hobbi, mozgásformák felé irányuló próbálkozásokat, vagy ha a komfortzónánk elhagyása még nem esedékes, a környezetünk alapos rendezésére is időt szánhatunk.
A közéleti kiégésre nem csupán politikai megoldások léteznek. Mivel a politika továbbra is igényli a figyelmünket és energiaforrásainkat a napi több tucat posztban és élő közvetítésekben, az első lépés lehet az egyszerű döntés, hogy kevesebb külső ingert engedjünk be az életünkbe. Cserébe figyelmünket tudatosan irányíthatjuk a jelenbe, elkerülve a káros stresszfaktort; kipróbálhatunk digitális detoxot is a doomscrolling helyett. Bízzunk abban, hogy a kérdések, problémák és kihívások még mindig velünk lesznek, amikor készen állunk a visszatérésre.
