A lélek poklai
Egy fiatal színésznő élete szanaszét zuhan az Emberek, helyek és dolgok című darabban, a RaM-ArT Színházban, a Loupe Színházi Társulás előadásában, Horváth János Antal rendezésében.
Lovas Rozi eljátssza a szétesettség és a kikészülés különböző stációit: az önsorsrontást, a mások okolását, az önvádat, majd a gödörből való lassú, fájdalmas kikecmergést, az oda visszazuhanást és a gyógyulási kísérleteknek való újabb nekiveselkedéseket.
A fiatal színésznő csinálja tovább a napi verklit, amiben még sikeres is, ám belül mind jobban kiüresedik. Marcangolja magát, idegzsábává válik, nem bírja tovább a gyűrődést. Sikerek ide vagy oda, nem látja az élete értelmét. Kapaszkodói nemigen vannak, szülei inkább nyomasztóan hatnak rá, mint segítően, rossz, sőt borzadályos emlékeket idéznek benne.
Elege van mindenből és mindenkiből, a világ káoszát, összezavarodottságát sűríti magába. Pszichiátrián köt ki, ahol kétséges, hogy képes lesz-e beilleszkedni.
Udvaros Dorottya játssza a pszichiátert, akit a fiatal színésznő többször is az anyjához hasonlít. A színésznő minden, csak nem szabálykövető, abszolút egyéniség, ettől is tehetséges, de összezavarodtak benne a dolgok, saját hajánál fogva már nem tudja kihúzni magát a bajból. Kétséges az is, hogy egy ilyen gyógyintézet képes-e segíteni neki, vagy még mélyebbre taszítja.
A csatározások, vergődések, csalódások, remények, ismételt összeomlások, a csak felvillan a fény az alagút végén típusú bizakodások etapjait látjuk, meglehetősen hullámzó kedélyállapotokkal.
Mohai Tamás, Znamenák István, Baksa Imre, Sztarenki Dóra, Brezovszky Dániel, Formán Bálint, Alberti Zsófi és Szilvási Anna játsszák az ápoltakat és ápolókat, nem feltétlenül csak egy szerepet. A csoportterápia jeleneteiben Udvaros oldottabb, tegeződő, már-már haverkodó pszichológust alakít, ám Fekete Anna intézetet ábrázoló díszletének rideg sterilsége változatlan, nincs benne semmi otthonos, személyes.
A gyógyulás egyik fő kritériuma, ha a páciens visszamegy oda, ahonnan leginkább a traumái erednek. A színésznő szülei dermesztőek, mint a jégcsap; az apja, akit Znamenák István formál meg, még azt is kimondja, jobb lett volna, ha ő hal meg, nem az öccse. Az anyát is Udvaros alakítja. A szülőket sikerül faképnél hagyni, ezzel remélhetőleg sikerült a gyógyulás.
A közönség roppant lelkesen, álló vastapssal ünnepelte a produkciót.