Vezető történészek a magyar humán tudományok jövőjéről
A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztályának akadémikusai csütörtökön konferenciát szerveztek, amelynek célja a NER alatt tapasztalt fejlemények áttekintése és 16 év örökségének értékelése volt. Az ott megfogalmazottak alapot jelenthetnek a kutatóhálózat jövőbeni szerveződéséről és hovatartozásáról szóló álláspont kialakításához. A szervezők szerint a Tisza-kormány nyitott a párbeszédre, ezért a megfogalmazott javaslatokat eljuttatják az illetékes döntéshozókhoz is.
Romsics Ignác felszólalásában hangsúlyozta: szakítani kell azzal a törekvéssel, amely politikai haszonszerzésből élesen elválasztja, sőt szembeállítja egymással a magyar nemzet különböző világnézetű és politikai pártállású csoportjait, privilegizál egyeseket, diszkriminál másokat, és ehhez történelmi magyarázatokat kreál. A történész a nemzeti mentális állapot és érzelmi egység helyreállításának szükségességét hangsúlyozta, és arról is beszélt, hogy társadalmi vitát kell folytatni arról, mely szellemi és politikai irányzatok képezhetik a demokratikus államvezetéshez visszataláló Magyarország emlékezetkultúrájának fundamentumát, és kik azok a meghatározó személyiségek, akiknek helyet kell biztosítani ebben.
Romsics szerint tudatosítani kell, hogy Magyarország a XI. század óta a keresztény Nyugat és Közép-Európa része, emlékeztetett arra, hogy a magyar társadalom 2003-ban maga döntött az Európai Unióhoz való csatlakozásról. Élesen bírálta azt a gyakorlatot, amikor történészek politikai érdekek mentén hallgatnak el tényeket vagy szépítenek meg egyes történelmi fejezeteket. Kosáry Domokos szavait idézve arra figyelmeztetett: az állami emlékezetpolitika soha nem kerülhet a szellemi alvilág mélységeibe. Szükségesnek tartotta a történelem- és irodalomtankönyvek felülvizsgálatát, a történelemmel foglalkozó intézetek működésének áttekintését, valamint az állami rádiók és televíziók történelmi műsorainak újragondolását, ahol a jövőben a propaganda helyett a hiteles történelmi ismeretterjesztésre kell helyezni a hangsúlyt.
Gyáni Gábor arról beszélt, hogy a humán- és társadalomtudományi kutatóhálózat jelenlegi állapotában fenntarthatatlan, ezért széles körű átalakításra szorul. Javaslata szerint minél hamarabb meg kellene alakulnia egy, az akadémia és a mérvadó egyetemek által kiküldendő szakértői tudományos bizottságnak, amelynek feladata lenne többek között annak szakmai megítélése, hogy a jövőben kik kerüljenek főhivatású kutatói státuszba. Gyáni felidézte Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója és a Kommentár folyóirat főszerkesztője korábbi kijelentéseit, aki egy írásában úgy vélekedett, hogy tekintélyes egyetemi katedrával és akadémiai fokozattal rendelkező történészek egy része úgy tekint a szocialista korszak kutatására, mint valamiféle hitbizományra, és kettős mércével mér. Gyáni kritizálta ezeket az állításokat, és külön kitért arra, hogy Békés annak a Kommentárnak a főszerkesztője, amely tíz év alatt közel 30 milliárd forint állami támogatást kapott.
A konferencián többször szóba kerültek a tudományos élet finanszírozásának aránytalanságai. Rainer M. János arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben a Kommentár támogatása tízmilliárdos nagyságrendű volt, a tudományos folyóiratok támogatására a Nemzeti Kulturális Alap évente mindössze 30–40 millió forintot biztosított. Az előadók ezzel is alátámasztani igyekeztek, hogy a humántudományok intézmény- és finanszírozási rendszere sürgős megújításra szorul.
A konferencia alkalmából Romsics Ignác, Rainer M. János és Gyáni Gábor mellett Benkő Elek, Hunyady György, Lővei Pál és Zsoldos Attila is írásos nyilatkozatot tett a terület jövőjéről. Ebben hangsúlyozták, elsőrendű céljuknak tekintik a főhivatású magyar kutatóhálózat autonómiájának és egységének helyreállítását a Magyar Tudományos Akadémia irányítása alatt. A nyilatkozat szerint a kutatóhálózat visszakerülése az Akadémiához elengedhetetlen, irányító testülete pedig könnyen korszerűsíthető lenne egyebek mellett a kutatók érdekképviseleti szervezeteinek bevonásával, valamint a hatáskörök és felelősségek pontos meghatározásával. Úgy vélik, az MTA-hoz való visszakerülés teremtené meg leginkább annak lehetőségét, hogy helyreállítsa a tudományirányítás szakszerűségét és köztestületi demokratizmusát. Megfogalmazásuk szerint nincs az a sajátos jogállású jogi személy, amely helyettesíthetné a tudomány autonómiájának leginkább autentikus képviselőjét, a Magyar Tudományos Akadémiát.
