Kezdőlap Nemzeti igazságszolgáltatás Tiszás képviselő helyett nyomott szavazógombot, a Fidesz és a Mi Hazánk lemondatná

Tiszás képviselő helyett nyomott szavazógombot, a Fidesz és a Mi Hazánk lemondatná

által Levente
Tiszás képviselő helyett nyomott szavazógombot, a Fidesz és a Mi Hazánk lemondatná

Párttársa helyett nyomta meg a szavazógombot a tiszás Schummer Orsolya, a Fidesz és a Mi Hazánk lemondatná

Levélben fordult Forsthoffer Ágnes házelnökhöz a Fidesz frakcióvezetője, Bóka János, miután kiderült, a tiszás Schummer Orsolya párttársa, Csézy Erzsébet helyett is gombot nyomott azon a szavazáson, amikor a Médiatanácsba a KDNP által jelölt Pindroch Ferenc tagjelöltségéről döntöttek.

„Meggyőződésem, hogy ami a parlamenti szavazás során történt, nem maradhat következmények nélkül. Kezdeményeztem a Házbizottság haladéktalan összehívását és az ügy kivizsgálását. Schummer Orsolya nem egyszerűen megsértette az Országgyűlés működésére vonatkozó szabályokat: képviselőtársa szavazatának módosításával méltatlanná vált arra, hogy a magyar törvényhozás munkájában részt vegyen” – közölte a Fidesz frakcióvezetője a Facebookon.

A Mi Hazánk szintén Schummer Orsolya lemondását követelte, sőt, Dúró Dóra egyenesen azt állította, hogy a kormánypárti politikus a gombnyomással bűncselekményt követett el. Dúró az esetről egy videófelvételt is közzétett, ezen látható Schummer mozdulata, amint Csézy gombját is megnyomja – úgy, hogy párttársa amúgy ott ül mellette.

Dúró Dóra felidézett egy 2007-es esetet, amikor egy hasonló mozdulatért a fideszes Kispál Ferenc vállalta a felelősséget és lemondott a mandátumáról, ezért a párt „az Országgyűlés méltóságának megőrzése és a legfőbb népképviseleti szervbe vetett választói bizalom megtartása érdekében” ugyanezt várja el a tiszás politikustól is.

Az ellenzéki politikus azt is elkezdte fejtegetni, hogy a Tisza frakciója amúgy megosztott volt ennél a kétharmados szavazásnál és Magyar Péter bekiabálása miatt változtatta meg a kormánypárt az előző napi álláspontját, „így még az is elképzelhető, hogy Schummer felülbírálta a képviselőtársa által leadott szavazatot”.

Ez utóbbi állítást aztán Csézy Erzsébet gyorsan cáfolta. „Nagyon gyenge próbálkozás ez azoktól, akik a trafikokért lobbiznak és kivonulnak a tamburás gyerekek előadásáról… Én kértem a padtársam segítségét és a leadott szavazatom az akaratommal egyező volt” – írta a Facebookon. Maga a gombnyomó Schummer Orsolya annyit írt, hogy „technikai segítségnyújtás történt”, de hogy pontosan miért az ő ujjára volt szükség Csézyé helyett, az nem derült ki.

Ezt is kedvelheted

Rólunk

Nem csupán egy híroldal vagyunk – egy olyan tér, ahol a kritikus gondolkodás megkérdőjelezi a hagyományos nézőpontokat és a kliséket. Minden cikkünk egy meghívás arra, hogy más szemmel tekintsünk a világra, mélyebben vizsgáljuk meg a fontos témákat, és túllépjünk a pillanatnyi címek felszínességén.

Legfrissebb hírek