Ötvenedszer látható Magyarországon a World Press Photo
Ötvenedik alkalommal nyílt meg Magyarországon a World Press Photo kiállítás. A Biodómban megrendezett tárlaton a világ 42 díjazott fotográfusának munkái mellett két magyar kísérőkiállítás is helyet kapott: az egyik az 1956-os forradalmat idézi fel Bojár Sándor képeivel, a másik a 2026-os országgyűlési választást mutatja meg a 24.hu fotóriportereinek szemszögéből.
– Gondoljanak bele, fél évszázada minden évben ez a kiállítás szembesít minket azzal, hogy mi történik a világban – mondta a World Press Photo budapesti tárlatának megnyitóján Révész Tamás, a kiállítás magyarországi szervezője.
Az idei World Press Photo-pályázatra 141 ország 3747 fotográfusa több mint 57 ezer képet nevezett, amelyek közül 31 szakemberből álló nemzetközi zsűri választotta ki a díjazottakat. A budapesti tárlaton 42 fotográfus munkái láthatók. A képek háborúkról és társadalmi konfliktusokról, a klímaválságról, a nők helyzetéről és az emberi jogokról, gyászról, veszteségről és túlélésről beszélnek – olyan történetekről, amelyek sokszor néhány másodpercre jelennek meg a hírfolyamokban, itt azonban hosszabban is szembesülhet velük a néző.
Az ötvenedik magyarországi World Press Photót két hazai kísérőkiállítás egészíti ki. A Sortűz 1956 Bojár Sándor MTI-fotóriporter képeivel idézi fel a hetven évvel ezelőtti forradalmat és szabadságharcot. A Fel is út, le is út – a 24.hu szemtanúi pedig a lap fotóriportereinek felvételein keresztül mutatja be a 2026-os országgyűlési választás időszakát.
A megnyitón felidézték a kiállítás közelmúltbeli magyarországi konfliktusát is. 2023-ban még a Magyar Nemzeti Múzeum adott otthont a World Press Photónak, ám Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese törvényességi eljárást kezdeményezett egy, idős Fülöp-szigeteki LMBTQ-emberek életét bemutató fotósorozat miatt. Az akkor még Csák János vezette kulturális tárca a gyermekvédelmi szabályozásra hivatkozva előírta, hogy a kiállítást 18 éven aluliak ne látogathassák. A múzeum jelezte, hogy nincs joga személyi igazolványt kérni a látogatóktól; az ügy végül L. Simon László főigazgató menesztéséhez vezetett.
A következő évben a tárlat már nem térhetett vissza a Nemzeti Múzeumba. Révész Tamás korábban arról beszélt, hogy a World Press Photo magyarországi jelenléte is veszélybe került, végül a főváros közreműködésével a Biodóm fogadta be a kiállítást. Azóta is ez a budapesti helyszíne.
Willem van Ee, a Holland Királyság budapesti nagykövete a megnyitón megköszönte Karácsony Gergely főpolgármester korábbi segítségét. Felidézte, hogy a World Press Photo 1955-ben Amszterdamban független, nonprofit szervezetként indult, és mára a fotóriporteri szakma egyik legfontosabb nemzetközi platformjává vált. – Ez a kiállítás emlékeztet minket arra, hogy sötétség van, de megmutatja a törékeny szépséget is, a természet és az emberi kapcsolatok szépségét – mondta a nagykövet. Hozzátette, a World Press Photo a független újságírás jelentőségére is felhívja a figyelmet.
Karácsony Gergely szerint a World Press Photo feladata éppen az, hogy olyan valóságot is megmutasson, amelyet nem feltétlenül jó látni.
– A valóság, a mi valóságunk, amit ez a kiállítás évekről évre bemutat, feltár, amivel szembesít, amit a képünkbe vág, nem kell, hogy tetsszen nekünk, elég, hogyha elgondolkodtat – mondta.
A főpolgármester szerint a fotográfia arra szólít fel, hogy „ne fordítsuk el a tekintetünket a valóságról”. Úgy fogalmazott, a World Press Photo az elmúlt évek magyarországi körülményei között demokratikus tetté is vált, mert szerinte demokrácia csak ott lehet, ahol az emberek nemcsak szabadon beszélhetnek a valóságról, hanem szabadon meg is ismerhetik azt.
Az idei képek sem feltétlenül teszik jobb kedvűvé a látogatót. Karácsony szerint azonban ez „nem a képek és az azokat készítő fotósok hibája, hanem a világé, és persze mindazoké, akik a világot olyanná teszik, ami ezeken a képeken látható”.
Infó: World Press Photo 2026. Rendező: Babette Wallendorf. Biodóm (Budapest XIV., Állatkerti körút 16.). Megtekinthető: 2026. november 8-ig.