A jazz új dimenziói
Vajda Attila First Step című albuma az „inasévek” végeztével önkéntesen felvállalt „tanoncvizsga”, amivel kopogtat a jazzcéh kapuján. A fiatal komponista-zongorista megoldása praktikus: adottságai és tehetsége határait feltérképezve nem megfelelni akar, nem is bizonyítani, nem mozdul a West Coast, a fusion vagy a free irányába, és nem maszatol a smooth-szal sem, chamber jazzt kínál coolba „mártva”.
Eszünkbe juttatja Oscar Peterson a tradíciókból újjászülető karakteres muzsikáját, ami cseppet sem véletlen párhuzam, hiszen Székelyudvarhelyen Attila is először klasszikus végzettséget szerzett, utána fedezte fel a jazzt. Pestre költözve pedig a kortárs kamarajazz egyik legeredetibb honi művelője, Oláh Krisztián lett a mentora.
A kompozíciók próbája mindig az interpretálás, mikor kiderül, mennyi bennük az eredetiség. Thomas Andrew Lehrer amerikai pianista és matematikus szerint: „Az élet pont olyan, mint egy zongora – attól függ, hogy mit hozol ki belőle, hogyan játszol rajta.” Attilának az életről 18 évesen még korai lenne nyilatkoznia, viszont ami megtanulható a zongorázásról ennyi idő alatt, azt ő megtanulta, ezt jelzi az idei Szakcsi Lakatos Béla Nemzetközi Jazz-zongora Versenyen kiérdemelt második díja.
A The First Step című album kompozíciói és interpretálása a „Löw-axiómából” levont következtetés zenében elbeszélve. A sodró lendületű nyitódarab a swinges combó legjobb hagyományait követve fölényes biztonsággal indul, amihez Oláh Kálmán Jr. még új dimenziókat rajzol szopránszaxofonon.
Érdemes külön figyelni az alkalmanként igazán veretes fúvósszekcióvá bővülő különítményre: a „Kis Magyar Szaxofonkvartett” beltagja az alton beszálló Soso Lakatos Sándor, a tenoron csatlakozó Molnár Sándor és a tenor mellett szopránt is játszó Tóth Balázs. A Coherence amolyan udvari tánc, motívumait ezer darabra szedik a bőgős Suke Sándor és a dobos Rigó Gábor aktív közreműködésével, miközben a pianista a rokokó könnyedség látszatát keltve finom billentésekkel tűpontosan navigálja a folyamatot.
Az Autumn Witz Bud melankolikus időutazásnak indul, majd hirtelen tempós szárnyalásba kezd Bud Powell modorában, laza csuklókat igénylő remek zenés ujjgyakorlat. A variációk következő darabja a Shadow Of The Past, talán a legjobban eltalált chamber jazz tétel, csak a végére hagyott frappáns Alignment lehet vele versenyben, amiben a klasszikus zene a fülünk hallatára a szabad improvizációk során bravúrosan kortárs jazzé transzponálódik.
A lemez kulcsfelvétele azonban a talányos című Desiderio di Qualcosa Non Detto. Mit tehet az, akit az a vágy sarkall, hogy kimondja a kimondhatatlant? Rendezhet egy filmet, mint Bunuel tette leforgatva a Vágy titokzatos tárgyát, vagy megkomponálhatja ezt a szerzeményt, mint Vajda Attila tette a kortárs kamarajazz kedvcsináló koncertjeinek standard darabját megteremtve.
Pont a Levél nővéremnek felvételein hallható Másik János a legjobb példa arra, hogy a zenei labirintusban több „zarándokút” is létezik pianisták számára. De mind az első lépéssel kezdődik. Várjuk a folytatást.
