Bojkott sújtja a héber nyelvű irodalmat
A szerdán kezdődő Frankfurti Könyvvásár előtt a nemzetközi írószövetség komor összegzést készített: az amerikai és nyugat-európai kiadók tömegesen zárkóznak el a közel-keleti szerzők műveinek lefordításától. Három évvel a gázai fegyveres konfliktus kirobbanása után a politikai megosztottság közvetlenül érinti a világirodalmat.
Az izraeli Nemzeti Könyvtár felmérése szerint az elmúlt 36 hónapban világszerte több mint 2100 kötet jelent meg, amely feldolgozza a mészárlást, a túszdrámát és a gázai pusztítást. Izraelben mintegy ötszáz új kiadvány hagyta el a nyomdákat a gyermekkönyvektől a visszaemlékezéseken át a politikai elemzésekig. Míg a háborús tényirodalom iránt élénk a globális érdeklődés, a kortárs héber szépirodalom példátlan elszigetelődéssel szembesül.
A PEN America felmérése szerint a kiadói döntéshozók körében láthatatlan cenzúra érvényesül. Számos szerző arról számolt be, hogy ügynökeik vagy szerkesztőik a nemzetközi értékesíthetőség érdekében arra kérték őket, távolítsák el a kéziratokból a zsidó karaktereket, a jeruzsálemi vagy tel-avivi helyszíneket, és tüntessenek el minden olyan kulturális utalást, amely a szülőföldhöz kötné a cselekményt. A héberről fordító szakemberek megerősítik a tendenciát: egy műfordító arról adott számot, hogy a közelmúltban előkészített 25-30 könyvprojektje közül egyetlen kötet fordítási jogait sem tudta eladni. Mivel az amerikai vagy brit megjelenés jelenti a belépőt a többi nyelvi területre, az angolszász piac elzárkózása a kortárs szerzők teljes elnémulásához vezet.
Az 1922-ben alapított PEN America az írók védelmét és a véleménynyilvánítás szabadságát tekinti küldetésének. Tekintélye megingott a gázai konfliktus és a kulturális bojkott körüli belső viták miatt. A vezetést bírálták, amiért fellépett az izraeli intézmények és szerzők kirekesztése ellen, hangsúlyozva, hogy a művészeti dialógus elvágása rombolja az egyetemes megértést. A vita következtében az elnök, Dinaw Mengestu távozott tisztségéből, és több tucat szerző mondta le tagságát vagy részvételét a szervezet fesztiváljain.
A Frankfurti Könyvvásáron az izraeli jelenlét jelentősen csökkent. A jeruzsálemi ügynökségek feleakkora kínálattal és kevesebb találkozóval érkeztek, mint korábban. A tel-avivi Bookstop kiadót vezető Orna Landau önálló külföldi képviseleti irodát nyitott, hogy közvetlenül ajánlhassa könyveit, ám a nemzetközi érdeklődés visszaesése így is érzékelhető. A kulturális elzárkózás fordítva is működik: egyre kevesebb európai és tengerentúli író járul hozzá, hogy kötetei héber fordításban megjelenjenek Izraelben. Az ügynökök szerint a szerzők a bojkottfelhívásoktól tartva önként feladják a helyi olvasóközönséget.
A művészeti életben kibontakozó cenzúra a szakmai szervezetekben is szakadást idézett elő. A PEN America elnöke, Dinaw Mengestu tiltakozásul mondott le, mert az elnökség a kulturális bojkottot a szabad véleménynyilvánítás korlátozásaként értékelte, nem a palesztin lakosság melletti legitim tiltakozásként. A vita a német nyelvterület díjbizottságaiban is heves vitákat kelt. A Német Könyvdíj zsűrijében támadások érték Maha El Hissy irodalomtudóst korábbi esszéi miatt, ám a Börsenverein kiállt szakmai függetlensége mellett. A vásárváros bejáratainál felállított palesztin alternatív könyvsátrak a gázai szenvedésekkel igyekeznek figyelmet felhívni magukra.
A kortárs alkotók műveikben a borzalmak feldolgozására, a megbékélés nyelvének megőrzésére tesznek kísérletet. Dana Vowinckel az Anton és Alma című művében egy szerelmi kapcsolat törésvonalain keresztül tárja fel a vérontás okozta belső megrendülést, Maxim Biller a Fekete szombatok lapjain a terrortámadás és az antiszemitizmus történelmi terheit fonja össze. David Grossman új regényében a szavak hiányáról, a kibeszélhetetlen tragédiákról ír, távol tartva magát a pártpolitikától. Miközben a szerzők többsége bírálja a jeruzsálemi kormányzati lépéseket és a háborús pusztítást, a nemzetközi bojkott nem tesz különbséget a hatalmat bíráló művészek és az állami propaganda között. A kultúra elszigetelése éppen azok hangját fosztja meg az érvényesüléstől, akik árnyalt emberi igazságokkal igyekeznének utat vágni a gyűlölet sötétjében.
A közel-keleti vérontás árnyéka rávilágított az irodalmi intézményrendszer törékenységére. A kiadói óvatosság, az intézményi öncenzúra és a radikális politikai mozgalmak nyomása lassan kiszorítja az egyetemes kulturális párbeszédet a nemzetközi fórumokról. Amikor a kiadók és fesztiválok megtagadják a héber nyelvű művek befogadását, nem a hadviselő feleket kényszerítik visszavonulásra, hanem azt az egyetlen csatornát némítják el, amely képes lenne hidat verni az egymással szemben álló népek között.
