Az euró bevezetése nem diadalmenet
„Megkezdődött a menetelés: Magyarország öles léptekkel elindul az euró felé” – ezzel a hangzatos címmel foglalta össze a múlt heti egri közgazdász-vándorgyűlés fő mondanivalóját az egyik közkedvelt hírportál.
Anélkül, hogy aprólékos nyelvészkedésre adnánk a fejünket, megállapítható, hogy bár a kormány és „társtettesként” a Magyar Nemzeti Bank elkötelezett abban, hogy 2030-ra hazánk teljesítse az Európai Monetáris Unióhoz való csatlakozás feltételeit – amihez a társadalom nagy részének támogatását is élvezi –, a bizakodó hangulat sem elegendő ahhoz, hogy menetelésről beszélhessünk. Még az öles léptek felemlegetése sem tekinthető másnak, mint vágyálomnak.
Nyoma sincs itt hatalmas, lendületes haladásnak. De ne is legyen, mert a közös pénz bevezetésének egyes összetett állomásait nem érdemes, sőt nem is lehet átugrani. Ezért azok a szirénhangok, hogy ha ügyesek vagyunk, akkor szerencsés esetben akár 2028-ban vagy 2029-ben teljesíthetjük a maastrichti kritériumokat, csalfák.
Ha mai tudásunkkal mérleget készítünk, akkor a belépés előnyei hosszú távon valóban meghaladják a hátrányokat. Mégis, még egyes szakmai körökben is gyakran sugallják, hogy az euró csodaszer lehet mind a lakosság, mind a vállalkozások számára. Pedig valójában csak egy eszköz – figyelmeztettek a vándorgyűlés előadói is. Olyan eszköz, amellyel rosszul is lehet élni. Az európai közös pénzhez vezető út még kedvezőnek látszó esetekben is rejtegethet buktatókat.
Hiszen a jegybank nem dönthet többé saját alapkamatról, és nem alkalmazhat egyedi árfolyam-politikát a gazdaság élénkítésére. A bevezetés után nem adódhat majd olyan szituáció, mint a jelenlegi, amikor a magyar jegybank sorozatosan vág a rátából, miközben az Európai Központi Bank emel. Ha előadódna egy olyan gazdasági válság, ami csak Magyarországot érinti – gondoljunk csak a nemrégiben lezajlott gigainflációkra –, akkor sem lehet leértékelni a valutát a versenyképesség javítására.
De a kormányzat mozgástere is beszűkül, mert gazdaságvédelmi intézkedésekre sincs lehetőség. A bankok, bár szívük szerint örömmel támogatják az euró bevezetését, ez tetemes kiesést jelent a számukra, mert jelentős profitot veszíthetnek a devizaátváltási bevételek kiesésével. Emellett az átállás technikai, informatikai költségei is részben őket sújtják.
Talán a legjelentősebb csapda a reálgazdasági felkészültség hiánya. Ha a magyar vállalatok termelékenysége és hatékonysága elmarad az eurózóna átlagától, az euró bevezetése fixálja a versenyhátrányt. Ha a még övezeten kívüli Lengyelország vagy Csehország saját valutájának kedvező árfolyammozgását vesszük szemügyre, akkor amögött a termelékenység folyamatos növekedése húzódik meg. Ha ez elmarad, ahogy minálunk történt, akkor az a termelés visszaeséséhez és a képzett munkaerő fokozott elvándorlásához vezethet, miképpen korábban Görögországban vagy Portugáliában is történt.
Gyakori érv a csatlakozás mellett, hogy olcsóbbá válik a hitelezés a kamatok mérséklődése miatt. Sajnos a hazai tapasztalatok – a különböző hiteltámogatások révén – nem mindig kedvezők, inkább a fogyasztást, és nem a beruházásokat ösztönözték, az eladósodást ellenben növelték.
Az euró bevezetését támogató érvek kétségtelenül erősebbek, mint a kimaradás mellettiek. De az odavezető út megpróbáltatásokkal jár, és ne feledjük: legkésőbb 2030-ban ismét választások lesznek. Azt megelőzően mind az osztogatás, mind a lazítás elképzelhetetlen lesz. A politikának fel van adva a lecke.
