Az ukrán csatlakozás rémképe és a magyar mezőgazdaság dilemmája
Ismétlődő aggodalmak és hangos riasztások övezik Ukrajna lehetséges EU-csatlakozását. A gazdasági elemzők és politikusok rémületben tartják a közvéleményt: csődbe mennek a gazdák, összeomlik az agrárium. De vajon nem leegyszerűsített előítéletekről van-e szó újra? Az ukrán csatlakozás puszta rémrajzként való ábrázolása a hazai gazdasági szűklátókörűséget tükrözi, ami eddig is jellemző volt.
Az ukrán mezőgazdaság helyzete: a valódi kihívás
Ukrajna hatalmas mezőgazdasági potenciállal rendelkezik. Az általuk termelt alapanyagok – búza, kukorica, napraforgó, repce – az EU országaiban is az élelmiszeripar alapköveit jelentik. Termelésük földrajzi kiterjedése és alacsony költségszintjük – például üzemanyag, bérköltségek – előnyhöz juttatja őket az exportpiacokon. Az uniós minőségi és termelési sztenderdek azonban nagy kihívást jelentenek számukra, és ezen kritériumok betartása jelentős ráfordítást igényelhet a csatlakozási folyamat során. Addig azonban, amíg egyenlőtlen feltételek mentén versenyeznek, tovább nőhet a piaci feszültség más tagállamok gazdáival.
Káosztervezés: a NEM nem politika
A magyar agrárpolitika legnagyobb hiányossága az előre gondolkodás elmaradása. Bármilyen reformnak, bármilyen szerkezeti átalakításnak nincs nyoma. Ehelyett csupán elutasítást hallani: „Nem akarjuk! Nem fogadjuk el!” Ez a hozzáállás rövidlátó és passzív. A jövőkép helyett végtelen kocsmaviták zajlanak, ahol a stratégia helyét kisstílű panaszkodás és ideológiai játszmák veszik át. Ha nincs semmilyen terv egy potenciális uniós bővítés esetére, az magának a vezetői tehetetlenségnek a legnyilvánvalóbb bizonyítéka.
Az érdemi hozzáállás hiánya
Az ukrán csatlakozás egyáltalán nem sorscsapás. Az igazi probléma nem Ukrajna részvétele az unióban, hanem a magyar agrárium strukturális elmaradása. Míg az ukrán piacon is zajlik az innováció, addig hazánkban az agrárszektorra jellemző „egyszerűsített üzemmód” alig mutat hozzáadott értéket. Az élelmiszeripar teljes újragondolására lenne szükség egy olyan gazdasági modell kiépítéséhez, amely képes versenyre kelni. Az érdemi munka azonban hiányzik – helyette a kormányzat sokszor populista, rögtönzött, „pirosat húzok, foltozgatok” megközelítése dominálja az ágazatot.
Tehetségek nélkül: Miért nem engedi a vezetés a gondolkodókat érvényesülni?
A magyar mezőgazdaságban a tudomány – az egyetemek, fiatalság, kutatási háttér – alig kap helyet. A friss gondolatok, az újító ötletek mintha csak veszélyforrást képeznének a merev politikai struktúrák számára. Pedig a változásnak ezen az úton kellene indulnia: nyilvános teret teremteni azoknak, akik dolgoznának a valódi megoldásokért. De vajon mikor válik a politikai retorika a valós tettek katalizátorává? Amíg a feladat megoldása pusztán a tapasztalatlan és kiégett rendszeren belüli próbálkozásokra marad, nincs helye optimizmusnak.
Valós ellenfelek a horizontról
Az igazi fenyegetés a jövőképek teljes hiánya. Nem Ukrajna csatlakozása az EU-ba, nem a globális árverseny, hanem az itthoni tétlenség, tehetetlenség és rövid távú gondolkodás sodorja válságba a magyar agráriumot. Addig, amíg hiányzik az összefogott stratégia és a hatékony gazdasági modell, mindez megmarad siralmas önsajnálat és felelősséghárítás szintjén. A „NEM”, mint politikai válasz a kihívásokra, legfeljebb az elkövetkező évek stagnálásának biztos jele.
Eredmény nélkül haladunk tovább
Az idő sürget. Az akarat, az előrelátó tervezés és a cselekvés képessége közös érdek. Ehhez nem kell mást tenni, mint nyitni az új ötletek, az innováció, a fiatalok felé. Elvárható lenne, hogy a vezetés végre elszakadjon az idejétmúlt, önsorsrontó rutinoktól. A kérdés továbbra is marad: mikor lesz változás? Vagy talán a változás maga is veszélyforrássá vált az irányítók szemében?
Forrás: nepszava.hu/3277661_az-ukran-mumus
