Beck Tamás: Idefent
András számára a valóság olyanná vált, ami korábban csupán távoli álom volt. Ült az íróasztalánál, miközben a kifogástalanul szabott kasmírzakója, a könyökvédőkkel díszített eleganciájával együtt feszítette aHasmáról, amely a hosszas ebédidők nyomán rárakódott pluszkilókat igyekezett eltakarni. A szokásos nassolás keretein belül bonbont majszolt egy herendi porcelán cukorkatartóból, miközben figyelme a Váci úton hömpölygő forgalomra irányult. Számára, aki a magasból nézi ezt a kaotikus világot, mindössze egy hangyaboly látszatát öltötte magára a társadalmi lét.
Időnként finoman megmozdította a kurzort a képernyőn, mintha ezzel azt tudná demonstrálni, hogy hasznosan tölti idejét. Beosztottjai dandynek tartják őt, a körülötte lévő luxus és elegancia miatt, de mégis mély hálával tekintenek rá, mert az őszinte figyelme, amelyet a világ eseményeire szentel, távol tartja őket a bosszantó ügyvédkedéstől. András mindenkit egytől egyig reménytelen ügyvédként választott ki, akik a büntető- és polgári perekben rendre győzelmet arattak.
Ez a látszólagos tökéletesség azonban ellentmondókra épül, hiszen az ügyvédi iroda alatti szinten egy összkomfortos garzon húzódik, ahol egy idős karmester él, aki fáradhatatlanul emlékezteti az idő múlására a környezetét. Az agg zenész minden reggel a temetési szertartásaira válogatja a komolyzenei műveket, miközben a fiatal ügyvédek munkájukat kezdik, és a frissen főzött kávé mellett az álmaikat a feledésnek vetik alá. Amint a karmester lejátsz egy Chopin Gyászindulót vagy egy Adagiót, András az irodája magányában megorrol a zene zűrzavarára. A füldugónak hála, elzárja magát a zajtól, de ennek terhe a gondolataira is kihat. A zene hatására egyre inkább eszébe jut az élet múlékonysága.
Ahogy nézi az üzleti élet nyüzsgését, András elgondolkodik. Talán ha fiatalként a konzervatóriumba jár, élvezné ezt a zenei rabságot. De mivel a gimnáziumban reál tantárgyakra összpontosított, valósággal idegen számára a zeneművészet. Tisztában van vele, hogy az általános relativitáselmélet értelmében a fenti világban az idő gyorsabban telik, mint a talajszinten. Mindössze néhány milliomod másodperccel, de itt, az irodában, mindenkinek felgyorsul az öregedése. Ez a gondolat rémítően hat Andrásra, a vér az arcából kivánszorog, s a titkos pillantásokat beosztottjaira irányítja. Vajon melyikük fog először jogi lépéseket tenni élete megrövidítése miatt, amelyet András nyakába akasztanak?
