Milyen irányt vesznek a tömegpártok a jövőben?
A modern demokráciák gyökereiben rejlik a kérdés, ki is dönti el végül a közös ügyeket? A szakértők szerepe kétségtelenül fontos, azonban a demokratikus társadalom nem mondhat le a laikus állampolgárok számára biztosított hatalomról. A közösség tagjai nem szakértők minden egyes területen, de életük minden aspektusában érintettek. A demokrácia lényege éppen abban áll, hogy a laikus hangokat nem szabad elnyomni, csupán azért, mert nem állnak szakmai tudás birtokában.
Ez a dilemma nemcsak az oktatás területén, hanem a pártpolitikában is életbe lép, különösen, amikor tömegpártok versenyeznek a választók támogatásáért. A történelmi példák azt mutatják, hogy a szociáldemokrácia adta az első nagy tömegpártokat, mint például a Szociáldemokrata Párt, amely nem a tagjaikor elvárt szakértelem miatt volt demokratikus, hanem azért, mert valóban a tagság érdekeit szolgálta. A vezetők feladata az volt, hogy képviseljék és artikulálják a közösség igényeit, nem pedig az, hogy tévedhetetlen bölcsek legyenek. Ez a megközelítés a jogállami keretek között fenntartható volt.
Ugyanakkor, a történelem sötétebb oldalán is találhatunk tömegpárti rendszereket, mint a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, amely szintén a nép nevében hirdetett. A kritikus eltérés itt abban rejlik, hogy míg a párt elvileg a közösséget képviselte, valójában megfosztotta az embereket jogaiktól és életüktől. A laikusoknak nem volt lehetőségük kérdéseket feltenni, vitatkozni, és így a részvétel jogától is meg lettek fosztva. Itt a vezetők nem partnerekként, hanem alattvalókként tekintettek a közösségre.
Magyarország politikai története örökölte mindkét hagyományt. A rendszerváltás után a politikai jobboldalon is jelentkeztek olyan tömegpártok, mint a Magyar Demokrata Fórum, amelyek elkötelezettek maradtak a jogállam mellett. Ezek a pártok elismerték, hogy a vezetők nem mindenható szakértők, hanem a választások keretein belül elszámoltatható egyének.
A közelmúlt tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy a Fidesz más irányba mozdult el, tömegpártként ahhoz a felfogáshoz ragaszkodva, amelyben a tagság nem partner, hanem eszköz. A döntések szűk körben születnek, és a „nemzeti érdek” kifejezés szakmai nyelvként működik, elnyomva a laikus részvételt. Aki kritizál, az nem érintett, hanem ellenségként van kezelve, aki idegen érdekek kiszolgálója.
Ez a tendencia Európa-szerte is megfigyelhető, ahol olyan tömegpártok bukkannak fel, amelyek a vezetők tudását helyezik előtérbe, elvárva a társadalomtól az engedelmességet. A következő magyar választások tétje így nem csupán egy kormányváltás, hanem az, milyen formájú tömegpárt nyeri el a választók bizalmát. A Tisza Párt is lehetőséget kaphat, hogy belépjen a politikai színtérre, de a kulcsfontosságú kérdés az, hogy milyen alapelvek mentén működik majd. Felhatalmazást kap-e arra, hogy szakértőként irányítsa a tagságot, vagy inkább arra, hogy támogassa őket a kérdezés, mérlegelés és döntéshozatal folyamatában.
A demokrácia nem azt jelenti, hogy mindenkinek mindenben igaza van, hanem azt, hogy senkitől sem lehet elvenni azt a jogot, hogy érintettként beleszóljon a közös ügyeinkbe. A tömegpártok közötti igazi választóvonal ennél a kérdésnél húzódik.
