Több százmilliós mínuszt termelt az egykori kormány által támogatott Orbán János Dénes operett
585,6 millió forint mínuszt termelt az Orbán János Dénes művéből készült operett-előadás, amelyre több ezer ingyen jegyet is osztottak – derült ki a produkció költségeire vonatkozó közérdekű adatigénylésből, amelyre Kiss B. Attila operettszínházi igazgató válaszolt.
A Dankó Pista című darabot eddig egyszer adták elő, a bevétel 52,6 millió forint volt, amely már a helyszín, a budapesti MVM Dome bérlésére sem volt elég: a stadiont 66,6 millió forintért bérelték, ezen felül még 29,5 millió forint egyéb költség is keletkezett.
Az adatigénylés alapján az is kiderült, hogy a produkció összköltsége nettó 649,2 millió forint volt, amely a bevételt tekintve jelentős, közel 600 millió forintos mínuszt termelt.
A több mint 52 millió forintos bevétel nem teljesen a jegyek és bérletek eladásából származott, azokból 44,6 millió forint érkezett. Az adatigényléssel az is kiderült, hogy „tv felvétel” címen 8 millió forint bevételhez jutott az előadás, tulajdonképpen így jön ki a jegyzett bevétel.
Továbbá teljes áron csak 3882 darabot adtak el, 7046 darab jegyet ingyen osztottak szét. A számítások szerint az egész projekt mintegy 645,1 millió forintnyi támogatást kapott összesen, de hogy ez pontosan milyen forrásokból állt, azt nem árulta el a színház.
A produkció weboldalán csupán annyi szerepel, hogy a Hankó Balázs egykori miniszter által vezetett Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta az előadás létrejöttét. A Budapesti Operettszínház korábban jelezte, a több mint 600 millió forintos támogatás legnagyobb részét a nagyoperett előkészítésére és bemutatására költötték.
Az is kiderült, hogy Hankó Balázs minisztériuma még az április 12-i parlamenti választás előtt vagy az azt követő napokban döntött több száz milliós kifizetésekről. Orbán János Dénesnek akkor nem fizetett az Operettszínház, viszont az általa alapított Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-nek igen. A szóban forgó támogatást április 9-én kapták meg, a bemutatóra – vagyis a Dankó Pista egyetlen előadására – még márciusban került sor.
Idén nyáron óriási felháborodást keltett, hogy Orbán János Dénes költő példátlan módon több száz millió forintos támogatást kapott szerzői jogdíj címén a KMTG-től – függetlenül attól, hogy az intézmény azzal próbálta magyarázni az összeférhetetlenség vádját, hogy a költő „csupán” szellemi vezetőként vesz részt a működésben.
Czinki Ferenc, a Szépírók Társaságának elnöke felfoghatatlannak és példátlannak nevezte azt, hogy Orbán János Dénes 412 millió forintos támogatást kapjon jogdíj címén, amelyre nemhogy Magyarországon, de még Európában sem akad példa.
Orbán János Dénes esetében kiderült az is, hogy a költő a Budapesti Operettszínháztól fordításokra és operettszövegekre még 130 millió forintos támogatást is kapott – miközben a társulat szerint az intézmény vezetése forráshiánnyal indokolta az előadások számának csökkenését.
A botrány az új kulturális kormányzathoz is elért, feljelentést tett Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt. L. Simon László a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetője pedig arra kérte Orbán János Dénest, mondjon le MMA tagságáról, etikátlannak nevezve az esetet. A költő időközben eleget is tett a kérésnek.
Orbán János Dénes saját ártatlansága mellett a napokig gyűrűző botrány során végig kitartott, a kérdésekre úgy reagált, aki azzal gyanúsítja, hogy ő kiutalta magának a szóban forgó összegeket, annak fogalma sincs az állami bürokrácia szigoráról és eljárásrendjéről. A vádakat rágalmazásnak minősítette.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a botrány kirobbanása után alig pár nappal jelezte, hogy a minisztérium 1,3 milliárd forintot szerzett vissza a KMTG közreműködésével. A vizsgálatot ennek ellenére folytatják.
Augusztusban a közérdekű adatigénylés nyomán kiderült, hogy a költő a korábban ismert összegnél is nagyobb bevételhez jutott a KMTG-től: bruttó 496 888 000 forintot fizetett ki Orbán János Dénesnek fennállása óta a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. szerzői jogdíjakra, valamint próza- és dalszövegírói szolgáltatásokra. A KMTG 2017 óta összesen 106 jogdíjasnak fizetett. Orbán János Dénes nélkül 105 tételben 46,39 millió forintot folyósítottak, míg az író önmagában 414 388 000 forint szerzői jogdíjhoz jutott.
Orbán János Dénes jó szándéka jeleként nyílt levélben jelezte, visszavásárolná műveit a KMTG-től, mivel szeretné megóvni becsületét.