EGY KORSZAK VÉGE?
A hangsúly a kérdőjelen van, hiszen május 29-től fogva a Népszava nyomtatott változata eltűnt a piacról. Ha ez az állapot tartósnak bizonyul, akkor bátran kijelenthetjük, hogy egy korszak lezárulásának tanúi vagyunk. Jelenleg csupán öt országos napilap maradt, melyek közé tartozik a Blikk, a Bors, a Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet és a Világgazdaság. Ezek közül négy kiadvány a NER egyik központi szereplője, a Mediaworks birtokában van, míg az ötödik a szintén összefonódott IndaMedia portfóliójának része. Ez a helyzet rávilágít arra, hogy a NER feletti teljes győzelem még várat magára.
A Népszabadság ügye, amikor az erősebb tulajdonosra való áttérését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) számos okból megakadályozta, már sokszor emlegetett példa. Ezzel szemben a helyzet most szinte meg sem mozdul, a GVH továbbra is hallgat. Talán a választások okozta nyomás lassú felfogásának tudható be, vagy annak, hogy az új kormány még nem volt képes hivatalosan is módosítani Orbán korábbi döntését, aminek nyomán a konglomerátumot „nemzetstratégiai okokból” kivonták a versenyszabályok hatálya alól.
A Mediaworks tavalyi tizennégymilliárdos vesztesége és az állami hirdetések csökkenése arra enged következtetni, hogy a monopóliumra épített rendszer előbb-utóbb felbomlik, még a GVH beavatkozása nélkül is. Ez azonban nem fogja megoldani a Népszava sorsát. Hargitai Miklós találóan írta Facebook oldalán, hogy a megoldás kulcsa végső soron az olvasók kezében van. Az alábbiakban olvashatók egy régi olvasó gondolatai.
Ahogy az idő múlik, úgy a megszokások egyre inkább áthatják életünket, különösen, ha ezek bizonyos képességek csökkenésével is járnak. Úgy érzem, hogy még mindig sokan vagyunk, főként a nyolcadik, hetedik vagy akár a hatodik X-en túl, akik nem fognak a jövő „digitális állampolgárai” lenni. Vannak, akik számára az új technológiák megjelenése elkerülhetetlen, ám sokan, köztük én is, csak a korlátaik között használják ezeket a modern eszközöket.
Azok a korlátok nem elméleti síkon, hanem fizikai képességeink mentén alakultak ki. Én például naponta többször is órákat töltök a képernyő előtt, miközben egyre romló látásomnak és a kényelmetlen testhelyzeteknek egyaránt ki vagyok téve. A telefon vagy a tablet érintőképernyője azonban nem az én barátom, és valószínűtlen, hogy azzá váljon a kezem bizonytalansága és a betűk olvasásának nehézségei miatt. Ezért nyugdíjas létem egyik reggeli rituáléja lett az újság beszerzése a levélszekrényből, majd a fotelban való lazítás az újság társaságában.
Ez a tevékenység mára „úri passzióvá” változott, hasonlóan ahhoz, ahogy valaki a fapados légitársaság helyett inkább a hagyományos járatok élményét választja. Tudom, hogy a kényelemnek ára van, amely akkor tükrözi az értéket, ha minden költséget fedezünk, beleértve a nyomdai és terjesztési költségeket is.
Mint olvasó, nem kívántak tőlem tanácsot a Népszava üzleti ügyeivel kapcsolatban, de feltételezhetem, hogy a hasonló korosztályhoz tartozó többi régi olvasó is készen áll arra, hogy méltányos árat fizessen a prémium szolgáltatásért, amely nem a bizonytalan hirdetési piac változásaitól függ. Nem hiszem, hogy a Népszavának épp az árversenyben kellene nyernie, hiszen ahhoz konkurencia kellene, amely jelenleg nem létezik.
Úgy vélem, a Népszava olvasóinak többsége nem érdekli a celebek magánélete, a horoszkópok, a fogyasztószerek vagy a potencianövelők reklámozása, és az újság sportrovatáról is csak annyit szeretne, ami a 14-15. oldalakon található. Ezzel szemben a lap ügyfelei a komoly, kiegyensúlyozott és naprakész tájékoztatást keresik, amit más napilapokban nem találhatnak meg. Továbbá, ez az újság az egyetlen, amely valóban figyel a közönség véleményére.
A nyomtatott média jövője kétségtelenül megkérdőjelezhető, de remélem, hogy ez a folyamat csak akkor fog véglegesen bekövetkezni, amikor a „digitális nemzedék” átveszi a hatalmat, ehhez optimistán még egy-két évtized lejáratát kérem. Nem szabad hagynunk, hogy a kérdőjelet a véglegesség jele váltsa fel!
A szerző mérnök-közgazdász.
