Német elemzés: Magyar Péter showgyárat működtet a hatalomgyár helyett
Magyar Péter kormányzásának első hónapjairól közölt hosszú elemzést a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung. A vasárnapi német lap azt vizsgálja, valóban új politikai korszak kezdődött-e Magyarországon, vagy elsősorban a hatalomgyakorlás stílusa változott.
A cikk szerint az új kormány nagy sebességgel nyúlt hozzá a 16 év alatt kiépült intézményi rendszerhez, miközben a kétharmados parlamenti többség és a miniszterelnök személyes kommunikációja együtt rendkívül széles mozgásteret teremtett.
A lap szerint a rendszer gyorsabban változott meg, mint a hatalomgyakorlás politikai kultúrája. Az elemzés Török Gábor politológus korábbi fogalmából indul ki, aki Orbán Viktor rendszerét „hatalomgyárként” írta le, amelynek központi feladata a politikai erő megszerzése, megtartása és újratermelése volt.
Magyar Péter kormányzására viszont a lapban idézett elemzés a „showgyár” kifejezést használja. A miniszterelnök állandóan jelen van, válsághelyzetekben személyesen kommunikál, és a közösségi médián keresztül közvetlenül igyekszik meghatározni, hogyan értelmezze a nyilvánosság az eseményeket.
A lap ezt nem feltétlenül bírálatként fogalmazza meg. Ellen Bos, a budapesti Andrássy Egyetem politológusa az augusztusi energiaválság példáján azt emelte ki, hogy Magyar Péter nem kizárólag állami beavatkozást ígért, hanem lakossági energiamegtakarítást is kért. Az értelmezés szerint ez olyan közös cselekvés képét teremtette meg, amely az Orbán-korszak erősen központosított válságkezelésétől eltért.
Krekó Péter, a Political Capital igazgatója a cikkben „spin-demokráciáról” beszél, szembeállítva azt az Orbán-korszak általa „spindiktatúrának” nevezett rendszerével. A különbséget a médiapluralizmus fennmaradásában látja: a kritikus sajtó működik, a kormányfő döntései nyilvánosan vitathatók, a politikai napirend alakítására ugyanakkor Magyar Péter is rendkívül nagy súlyt helyez.
A lap szerint ebből még nem következik intézményi egyensúly, mert a közvetlen miniszterelnöki reakciók sokszor maguk is döntési mechanizmussá válnak.
Ennek példájaként a közmédia átalakítását idézi fel. Magyar a választás után megjelent az M1-ben, majd a csatorna új vezetéssel indult újra. Amikor később vitát váltott ki egy főszerkesztői kinevezés, a miniszterelnök egy rövid közösségi médiás megjegyzése után néhány órán belül visszavonták a döntést. Az eset egyszerre mutatta a gyors politikai reagálást és azt a kérdést, meddig terjedhet a kormányfő személyes befolyása egy elvileg önálló intézményben.
A Tisza gyorsan alakította át több állami intézmény vezetését, és augusztusban az Országgyűlés Baka Andrást választotta köztársasági elnökké. A lap felidézi, hogy a folyamat első szakaszában Magyar Péter Polgár Juditot nevezte meg jelöltként, majd a sakknagymester visszalépése után a miniszterelnök nyilvánosan önkritikát gyakorolt az eljárás miatt. Baka végül olyan államfő lett, akit potenciális ellensúlyként is értelmeznek.
Ennek jelentőségét az adja, hogy Baka rövid időn belül bírálta az alkotmánybírák kiválasztásának módját. A lap úgy látja: a Tisza által támogatott új tisztségviselőkről többnyire azt lehet mondani, hogy szakmailag erős és személyükben független szereplők, ám kinevezésük továbbra is elsősorban a kormányzó párt kétharmados erejére támaszkodik. A nyitott kérdés ezért nem az, hogy kik kerülnek a régi vezetők helyére, hanem az, hogy változik-e a döntéshozatal logikája is.
A lap a Fidesz magatartását is a helyzet részének tekinti. Az elemzés szerint az ellenzékbe került párt több ügyben a bojkottot és a teljes politikai elutasítást választotta, ami megkönnyíti, hogy a Tisza-kormány a saját parlamenti többségére támaszkodjon. A cikk ebből nem von le olyan következtetést, hogy a két korszak azonos lenne: külön hangsúlyozza a sajtó sokszínűségét, a nyílt kritikát és azt, hogy Magyar bizonyos esetekben visszakozott.
A végső kérdés inkább az, hogy a gyors államátalakítás után létrejönnek-e tartós, a mindenkori kormánytól független ellensúlyok. Az elemzés szerint Magyar Péter politikai eszköztára lényegesen más, mint Orbán Viktoré volt, ám a kétharmados többség ugyanazt a szerkezeti kísértést hordozza: a szabályok átírása könnyebb, mint a konszenzusos intézményi kultúra felépítése. Hogy a „showgyár” végül erősebb demokráciához vagy egy újabb, erősen személyes rendszerhez vezet, ennyi idő után még nem dönthető el.
