Akadémikusok perlik az MTA-t ingatlanvagyona eladása miatt
A magyar tudomány függetlenségének sorsát feszegető per indult: Radnóti Sándor filozófus, Vörös Imre jogtudós és az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) bíróságon kívánja semmissé nyilváníttatni a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közgyűlésének azon döntését, amely alapján az intézmény ingatlanvagyonának jelentős része az állam tulajdonába került. Az indítvány szerint a határozat megszületését súlyos szabálytalanságok előzték meg.
Egy megkérdőjelezhető közgyűlési döntés hátterében
A tavaly decemberi rendkívüli közgyűlésen szűk, 53-41 százalékos többséggel született meg az a döntés, amely az MTA 80 milliárd forintos vételárért cserébe ingatlanokat értékesített az államnak, noha ezek a HUN-REN (korábban az MTA kutatóhálózatának) használatában álltak. Radnóti Sándor és Vörös Imre szerint számos formai hiba történt. A legfontosabb írásos dokumentumok, például a 2022-es, 130 milliárd forintos értékbecslés, nem kerültek a közgyűlési tagok elé. Emiatt lehetetlen volt megfontolt döntést hozni, ráadásul az akkori becslések az infláció következtében ma már irreális támpontot nyújtanak. Az MTA szabályzata szerint hasonló értékesítéseknél három különböző értékbecslés szükséges, ami ebben az esetben elmaradt. Az államnak átadott ingóságok esetében ráadásul leltárt sem készítettek.
A közgyűlés döntött arról is, hogy az Országgyűlést felkéri a HUN-REN kutatóhálózatra vonatkozó törvény halasztására és társadalmi vitára bocsátására. Ugyanakkor a halasztás nem valósult meg, a törvényt az ingatlanok eladását követően rövid időn belül elfogadták, és hamarosan hatályba lép.
Akadémiai és jogi kritika az MTA határozatával szemben
Bán-Forgács Nóra, az ADF jogi szakértője hangsúlyozta: a szerződés jogilag egyértelműen lehetővé teszi az állam számára az ingatlanok szabad értékesítését, a határozatok állítólagos garanciái tehát illuzórikusak. Véleménye szerint az MTA döntéshozóit és a kutatóhálózat dolgozóit megvezették, miközben az intézmény ingatlanvagyona a nemzeti tudományos függetlenség szimbólumát jelentette.
Radnóti Sándor kiemelte, hogy az MTA vagyoneladása és a kutatóintézetek finanszírozása között nincs közvetlen összefüggés. Szerinte az anyagi stabilitást az államnak biztosítania kellene a tudományos kutatások számára ingatlanátadások nélkül is. Ugyanakkor az ingatlanok már a vételt követően újraértékesíthetők, ami egyenes út a kutatói intézmények működésének további kiszolgáltatottságához.
„Nemzeti vagyon eladása: történelmi örökség veszélyben”
Vörös Imre szerint az 49 ingatlan eladásával Széchenyi István és Vigyázó Ferenc hagyatékának szelleme csorbult. Emlékeztetett: a magyar tudomány szabadságát biztosító vagyon elvesztésének következményei beláthatatlanok. „Ha valóban a HUN-REN intézeteinek kívánták volna átadni az épületeket, miért nem közvetlenül történt meg az MTA és a kutatóhálózat között?” – tette fel a kérdést, utalva arra, hogy az állam vélhetően más célokra fordítja az ingatlanállomány egy részét.
Bán-Forgács Nóra szerint a kutatási hálózat dolgozóinak fenntartásával zsarolták az MTA-t. Ez a gyakorlat veremhegyre helyezi a tudomány szempontjait, miközben a pénzügyi érdekek prioritást élveznek. Sőt, a szerződés konstrukciója látszólagos válasz egy valós alapú társadalmi vita elől vonja ki az ügyet.
Időnyerés és lehetséges jövő
Radnóti Sándor szerint a per célja idő nyerése, amely alatt akár meg is változhat a politikai környezet, kedvezőbb feltételeket teremtve a tudományos élet számára. Bár a kutatóhálózat visszacsatolása az MTA-hoz kívánatos lenne, a jelenlegi eljárás során ez nem szerepelhet célként.
Egy dolog biztos: a Magyar Tudományos Akadémia kétszáz éves történetének egyik legmeghatározóbb jogi és erkölcsi konfliktusába torkollott az ingatlanvagyon kérdése. A tudomány védelme, a döntési átláthatóság, valamint a nemzeti vagyon értékének és szimbolikus szerepének megőrzése olyan alapelvek, amelyek érvényesülése nélkül a magyar tudomány széthullását kockáztatja az eljövendő generációk számára.
