TOLDI-SZINDRÓMA
Arany János mesterművéből származó sorokat találva könnyedén jellemezhetem barátaim tettvágytól fűtött lelkiállapotát. Az első énekből idézve: „Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék, / Szép magyar vitézek, aranyos leventék!” A vágy és az ambíció e felemelő megfogalmazása kiválóan érzékelteti, mi is motiválja a mai fiatalokat.
Az utolsó mondatok, amelyek Dumas Monte Cristo grófjától származnak, mélyen gyökeret vertek bennem: „attendre et espérer” (várni és remélni). Míg Dumas e bölcsességgel értelmet ad az idő múlásának, Magyarországon sokan sokkal sötétebb képet festenek e fogalomról, hasonlóan Marx „Viták a falopási törvényről” című cikksorozatához, amelyben az időt tulajdonképpen a romlás nyomában emlegetik.
Bármi is történjen, a múltból mindig van mivel tanulnunk. Az Orbán-korszak végét várva, akárcsak az 1980-as évek reformjainak szele által a kivonulást, sokan bíztunk abban, hogy a változások elhozzák a rég vágyott szabadságot. Az időнений szaga azonban egyre inkább eluralkodott a közhangulaton. Mégis, Gorbacsov és a nép saját erőből kiszabadult a diktatúra fogságából, ami újra és újra csodát hozott.
Most, hogy átéltük Orbán rendszerének végső búcsúját, felismerem, hogy bár harcoltunk érte, a tényleges átalakulás sokkal inkább nem várt forrásokból érkezett. Barátaim és kollégáim, akik az elmúlt évtizedek reformjainak élharcosai voltak, most izgalommal figyelik a május 9-én megalakult Tisza-kormány lépéseit. Jóllehet, a demokrácia helyreállítása érdekében tett erőfeszítések figyelemre méltóak, sokan úgy érzik, tapasztalataik birtokában beszélgethetnének a választott irányról.
Két nemzedék
A Tisza-kormány melletti lelkesedés és a reformharcosok között közel egy emberöltőnyi különbség áll fenn. Generációnk tagjai a gazdasági problémákból indultak anélkül, hogy a demokratikus intézmények működésére különösebben fókuszáltunk volna. Magyar Péter, aki szintén tapasztalatokat szerzett Brüsszelben, azonban közvetlenül a rombolásra és az újjáépítésre fókuszál. Számára nem csupán a reformok szükségesek, hanem ezek megvalósítása is sürgető feladat.
Korábbi tapasztalataink azt mutatják, hogy Magyarország egy rendszerváltás során a monolit pártállamat és államosított gazdaságot felváltotta a piaci alapú versenygazdaság és a liberális demokrácia. Magyar Péter generációjának azonban már nemcsak a múlt emlékeivel kell szembenéznie, hanem egy oligarchikus rendszer következményeivel, amely lényegesen eltér a Nyugat-Európai normáktól.
Az, hogy a választók saját erejükkel tudtak megszabadulni Orbán rezsimjétől, valódi áttörést jelentett. Az új kormány célja nem más, mint az oligarchák által irányított rombolás helyreállítása, a szabad piacgazdaság, valamint egy liberális parlamenti demokrácia újjáépítése.
Generációs párbeszéd
Egy negyed évszázaddal ezelőtt a liberális barátaink az elitizmus vádját fogalmazták meg velünk szemben, azt állítva, hogy a rendszerváltás alapját nem a nép akaratának, hanem a kerekasztaloknál ülő elitnek tulajdonítják. Most viszont éppen azt a vádaskodást hallom, hogy Magyar Péter populista irányba tereli a politikát, elhagyva az értelmiségi elit kidolgozott javaslatait.
Az ezredfordulón Tamás Gáspár Miklós szavait idézve egy fontos kérdést fogalmaztunk meg: Mi a szabadság, ha nem a választás lehetősége, és mi az a nép, amely megfosztva érzi magát a választási jogától? Az értelmisők helyett most folytatott politika néha túlontúl idegen a korábbi generáció munkásságától, így nekünk is fel kell ismernünk, hogy az új politikai táj nemcsak más, de mérföldkő a demokratikus értékek megvalósításában.
Haladás és jövő
Az Orbán-rezsim alatt a magyar politikai táj drámai változáson ment keresztül, és a mai nemzedék új kihívásokkal néz szembe. Az új kormány három hónap alatt hiányt csökkentett, ugyanakkor a közmédia manipulációját is megfékezte. A közpolitikában való érdeklődés pedig rendkívüli növekedésnek indult, ami azt mutatja, hogy az emberek érdeklődnek és hajlandóak aktívan részt venni a politikai párbeszédben.
Mindezek hasonló elvek alapján, az érdemek és képességek révén való verseny megszilárdításával új nevezőként a fenntartható fejlődés politikájára van szükség. Az ország jövője szempontjából fontos, hogy a közvagyont visszaszerezzük, és mindezek során ne bosszút, hanem tudatos és alapos konstrukciót tartsunk szem előtt.
Ahogy Arany János mondja: „És vissza nem foly az időnek árja,/ Előre duzzad, feltarthatlanúl…” Bízvást, mi abban a fősodorban vagyunk, ahol a jövő ígérete a lehetőségek tengerén nyugszik.
