Árva prédák a hómezőn
A közelmúlt hírei egyre inkább elrugaszkodnak a felfogható valóságtól, miközben olyan információk keringenek, amelyek felkavarják a lelkiismeretet. Hogyan válhat valaki olyan elvetemülté, hogy fiatalokat, akiket egykor rábízott, szexuálisan kihasználjon, verjen vagy megalázzon? Tanárként eltöltöttem tizenkét évet, emelett husonegy évet diákként különböző iskolákban. Minden formáját megéltem a bulizásnak, a bántalmazásnak és a megalázásnak. Kaptam körmöst, és szemtanúja voltam, ahogy diáktársam jobbegyenest kapott a tanártól. A zaklatás, a kirekesztés és a megszégyenítés mind a mindennapjaink része volt, és magam is átéltem a kínos pillanatokat, amikor elbuktam egy angol nyelvű szókincspróbán.
Családom legfiatalabb tagja, akiből vígan csillogott a baljós nyelvvizsga helyzet, a közelmúltban elérte a középfokú angol nyelvvizsgát. Sokan hallották a tapsviharát, amikor e 15 éves kislány bátorságát összeszedve megmérettette magát. Érdekes, hogy ennyire tudatos emberek léteznek a világban, hiszen én 27 évesen is riadtan néztem szembe az oktatási rendszert, amely a papírmunkára épített. Tíz évvel a középiskola után is úgy éreztem, hogy el fogok bukni. Szani barátom híre szerint a latinszakon 160 diáknak csak egy megbukott — nem volt nehéz kitalálni, hogy az én nevem került a listára.
Unokahúgomot is vezethette volna a szerencse, de a vizsgán egy szigorú nő megakadályozta a bejutását, mert lejárt a személyi igazolványa. Milyenek a vizsgafeltételek, ha nem segítik meg a fiatalokat? A szigorú pedagógusok, akik nem bátorítanak egy ifjú hölgyet, talán sosem fogják megérteni az oktatás lényegét.
Magyarországon a nyelvvizsgák ritka alkalmakká váltak a fiatalok számára. Míg Skóciában elképzelhetetlen lenne, hogy egy tanár támadóan lépjen fel a vizsgázóval szemben, addig itt az sem ritka, hogy az oktatási intézményekben a bántás és az alázás elfogadott normává válik.
Például egy osztálytársam, aki cigány származású volt, fiatalon megtapasztalta a megalázást. Az osztályfőnököm, aki a diszkalkuliám miatt megalázott a diáktársaim előtt, ma is élénken él az emlékeimben. Egyetemista éveim alatt a nyelvtanár, aki a kudarcaimat emberek elé tárta, elfelejtette, hogy nem mindenkinek adatik meg a középfokú tudás. Hihetetlen, hogy ha valaki elbukik, az a személyiségének teljes lebecsülését vonhatja maga után.
A gyerekek nap mint nap az abuzív rendszerek szorításában élnek, talán nem is tudják, hogy mitől válik valaki áldozattá. Honnan tudhatjuk, hogy miért tűrik a bántalmazást, amikor a hatalommal bírók nem tekintetettel bántak a fiatalság értékeivel? Hogy miért alakult ki ez a betegség? Feltételezéseim alapján nem csoda, hogy a gyerekek menekülnek a tanórák elől, hiszen olyan helyen tanulnak, ahol semmi biztonság nem várja őket.
Így teltek az évek. Tanár lettem a középiskolában, elhatároztam, hogy nem fogom hagyni, hogy az általam vezetett osztályban bárki bántalmazza a diáktársait. Ám még mindig a bántásokkal teli oktatási rendszerről kell beszélni. Az intézményhálózat megrendülése, ami mindenki számára fájdalmas, nem csak a tanároknak, hanem a diákoknak is. Ha néhány fiatalnak lenne szava, talán ezek a fájdalmas élmények nem maradnának szótlanok.
Miközben a híreket nézem, mindig a fiatalok jutnak eszembe, akik a bántalmazás szorításában élnek. A demokrácia látszata szétáztatja a társadalmat, és a fiataloknak nincs sem hatalmuk, sem tudásuk ahhoz, hogy jobbá tegyék a jövőjüket. Alkalmasint árva prédaként vicsorgó farkasok körében keresik a kiutat, de az epizódok tükrében látom, hogy sokan közülük farkassá válnak, csak hogy életben maradhassanak.
Attól félek, hogy a társadalom bizonyos elemei ha sokáig figyelik ezt az abszurd valóságot, talán ők maguk is bekapcsolódhatnak, -miért is ne? – hiszen a környezet nyomása is őket formálja. Egyelőre azonban csak nézzenek, és ne foglaljanak helyet a szörnyeteg körjátékában!
Forrás: nepszava.hu/3305884_arva-predak-a-homezokon-akik-korul-vicsorgo-farkasok-hordai-keringenek
