Az orbáni minta tovább él, Németországban az AfD keleti áttörése már külpolitikai és biztonsági kérdés
Frank-Walter Steinmeier német államfő a weimari köztársaság megosztottságát idézte fel annak nyomán, hogy két keleti tartomány választási eredménye alapjaiban rázta meg a német pártrendszert. A radikális jobboldal erősödése már külpolitikai és biztonsági kérdéssé is vált, a magyar példa pedig továbbra is hivatkozási pont.
A német egység évfordulóján mondott beszédében az államfő arról beszélt, hogy az országban ismét olyan politikai megosztottság alakult ki, amely bizonyos vonásaiban a weimari köztársaság utolsó éveit idézi. A dezinformációt, az antidemokratikus szélsőségeket és a vita eldurvulását említette, pártot azonban nem nevezett meg. A háttérben mégis az AfD erősödése állt: szeptemberben két keletnémet tartományban is a legerősebb párt lett.
Szász-Anhaltban az AfD a listás szavazatok 43,8 százalékát szerezte meg, a CDU 17,2 százalékot kapott. Mecklenburg–Elő-Pomerániában a párt 38,2 százalékkal végzett az első helyen, megelőzve az SPD-t. Szász-Anhaltban 39 mandátumot szerzett a 83 fős tartományi parlamentben, Mecklenburg–Elő-Pomerániában 32 hely jutott neki a 71-ből. Egyedül egyik helyen sincs többsége, de a többieknek mind nehezebb koalíciós képleteket kialakítaniuk.
A német politikában a többi parlamenti párt elvben kizárja az együttműködést az AfD-vel. A jelenség mögött nem egyetlen ok áll: Kelet-Németországban több mint három évtizeddel az újraegyesítés után is erős az érzés, hogy a térség társadalmi és gazdasági szempontból másodrendű helyzetben maradt. Az ipari visszaesés, az elvándorlás, az energiaárak, a bevándorlás és a berlini elitekkel szembeni bizalmatlanság egyszerre táplálják a tiltakozást.
Az AfD erre egyszerű választ kínál. A párt a Moszkvával fennálló gazdasági kapcsolatok normalizálását, az orosz energiahordozók ismételt importját és az Ukrajnának nyújtott német katonai támogatás visszafogását sürgeti. Két társelnöke, Alice Weidel és Tino Chrupalla 2027-re találkozót készít elő Kirill Dmitrijevvel, Vlagyimir Putyin gazdasági megbízottjával az orosz gáz németországi visszatéréséről.
Ez az irány élesen szembe megy Friedrich Merz kormányának politikájával. A kancellár szombaton Kijevben ismét megerősítette Németország támogatását Ukrajna mellett, és új katonai, illetve energetikai segítséget jelentett be. Berlin alapvetésnek tekinti, hogy az ország nem kerülhet ismét egyoldalú energiafüggőségbe Moszkvától. A keleti AfD-siker ezért már nem csupán belpolitikai ügy: közvetlenül érinti Németország Oroszország- és Ukrajna-politikáját is.
A német belpolitikai fordulatnak magyar előtörténete is van. Az Orbán-kormány éveken át tudatosan épített kapcsolatokat az európai radikális és szuverenista jobboldallal. Az illiberális állam, a bevándorlásellenes politika, a Brüsszellel szembeni konfliktus és az Oroszországgal fenntartott különutas kapcsolat több külföldi jobboldali mozgalom számára követendő példaként jelent meg.
Alice Weidel ezt Orbán Viktor 2026-os választási veresége után is nyíltan kimondta. Az AfD társelnöke azt írta, hogy a volt magyar miniszterelnök hazájáért végzett munkája és Euróhához való hozzájárulása továbbra is inspiráció számukra, és arra ösztönzi őket, hogy a szuverén nemzetek Európájáért küzdjenek.
A német párt egyes tartományi szervezeteit a belső elhárítás szélsőjobboldaliként minősítette, az országos párt egészére vonatkozó szélsőségességi besorolást viszont egy bíróság februárban ideiglenesen felfüggesztette. A bíróság ugyanakkor továbbra is erősnek látta az alkotmányellenes törekvések gyanúját. Az AfD szász-anhalti szervezetét a tartományi alkotmányvédelmi hivatal szélsőjobboldaliként tartja nyilván. A szeptemberi választások után vita indult arról, miként lehetne megakadályozni, hogy egy esetleges AfD-részvételű tartományi kormány érzékeny biztonsági információkhoz jusson.
Steinmeier ezért beszélt Weimarról. A párhuzam a demokratikus közép gyengüléséről, a társadalmi csoportok egymástól való elszakadásáról és arról a helyzetről szól, amikor a hagyományos pártok egyre kevésbé képesek közös politikai nyelvet találni. Az AfD sok választója gazdasági elégedetlenségből, a bevándorlással kapcsolatos félelmekből vagy a szövetségi kormánnyal szembeni dühből fordul a párthoz.
A magyar modell azért vonzotta az európai radikális jobboldalt, mert azt mutatta, hogy egy rendszerellenes politikai erő tartós kormányzati hatalommá alakíthatja a társadalmi elégedetlenséget. Németországban egyelőre az ellenkező irányú kísérlet zajlik: a politikai rendszer igyekszik megakadályozni, hogy az AfD áttörje a tűzfalat.
