A vakszerencsén múlhat, hogy valaki túléli-e a gyógyítást
A magyar egészségügy sokat tud a betegről, de még nem feltétlenül veszi észre, ha útközben elveszik. Akinek nincs személyes menedzsere, az sokkal nagyobb veszélynek van kitéve. Ideális esetben a háziorvos figyeli az egymást követő vizsgálatok eredményeit, összeveti azokat, és segít eljuttatni a pácienst a következő állomásra.
A valóság azonban az – derült ki Belicza Éva, a Semmelweis Egyetem egyetemi docensének előadásából –, hogy a betegutak szervezetlensége önmagában is kockázatot jelent. Bár rengeteg adat keletkezik, nincs, aki garantáltan összevesse ezeket. A töredezett betegút párhuzamos vizsgálatokat, fölösleges kezeléseket eredményezhet, ronthatja a betegek együttműködését, és végül elveszíthetik őket az ellátásból.
Az ellátók nem kapnak automatikus visszajelzést arról, mi történt a beteggel: elkészült-e egy lelet, kikerült-e a kórházból, változott-e a terápiája. Ebből gyógyszerelési problémák, veszélyes kombinációk és ismételt kórházi felvételek következhetnek – különösen az időseknél. A nem megfelelő polifarmácia növeli a mellékhatások, elesések, zavartság és delírium kockázatát.
Az OECD 16 ország adatait összevető statisztikájában a 75 év felettiek körében Ausztráliában 77 százalék, több más országban 63 százalék feletti volt azok aránya, akik egyszerre legalább öt gyógyszert szedtek. A kórházi felvételek mintegy tizedét okozhatja gyógyszerrel összefüggő esemény; egy 12 országot vizsgáló elemzés 15 százalék feletti arányt talált. Egy ausztrál áttekintésben a sürgősségi felvételek medián aránya 20,5 százalék volt, és ezek mintegy kétharmada megelőzhető lett volna.
Arról sincs országos kép, mi történik a krónikus betegekkel két ellátási esemény között. Belicza Éva szerint nem ismert, hogyan zajlik a nyomon követés, kiknek lenne szükségük kontrollra, és hány betegnél történik meg. Ilyen vizsgálattal nemzetközi szinten sem találkozott. Előfordul, hogy négy év alatt sem jut el minden cukorbeteg a szükséges vizsgálatokra. Egy 128 115 felnőtt adatait feldolgozó magyar elemzés szerint a diagnosztizált cukorbetegek mindössze 7,5 százalékánál végezték el az előírt éves laborvizsgálatokat legalább a megelőző három évben, 3 százalékuknál pedig négy év alatt egyetlen ilyen vizsgálat sem történt.
A szakértő szerint egy sikeres műtét önmagában nem jelenti, hogy a beteg ellátása sikeres lesz. Ha a következő állomásnál megakad, vagy nincs összhang az ellátók között, az egész folyamat eredménye romolhat.
A szakmai kerekasztal-beszélgetés résztvevői arról fejtegettek, hogyan lehetne észrevenni, ha egy beteg útja megszakad. Képzett koordinátor segíthetne annak, aki nem tud időpontot foglalni, nem boldogul a digitális rendszerrel, vagy a betegszállítást sem tudja megszervezni. Lengyelországban az alapellátásban alkalmaznak koordinátorokat; Baszkföldön az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat kapcsolták össze; Katalóniában a kórházi betegek otthoni ellátására alakítottak ki modellt. Ezek a megoldások költségcsökkenést, rövidebb betegutakat és jobb gyógyulást eredményeztek.
Ugyanez a probléma, amikor a beteg elhagyja a kórházat: lehet, hogy akut ellátásra már nincs szüksége, otthon viszont nem boldogul. Felmerült, hogy a kórházból távozó, segítségre szoruló betegről automatikusan jelzés érkezzen a szociális ellátórendszerhez. Így nem azon múlna a segítség, hogy a beteg vagy hozzátartozója felismeri-e a bajt.
Az EESZT-ben van strukturált laboreredmény, de a résztvevők szerint ezeket jelenleg nem dolgozza fel automatikusan olyan rendszer, amely figyelmeztetné az ellátót a következő lépésre. A háziorvosi praxisban az eredményeket meg kell nyitni és értékelni kell. Felvetődött egy informatikai riasztási rendszer lehetősége, amely jelezné az elmaradt kontrollt, a figyelmet igénylő laboreredményt, vagy ha valaki kiesett a gondozásból. Egy egyszerű piros-sárga-zöld rendszer azt is jelezhetné, melyik beteggel van sürgős teendő.
