Spanyolország világbajnoki győzelme: A futball megmentése és a 21. századi hódítás
A közelmúltban megrendezett labdarúgó világbajnokság nyertese nemcsak a cím megszerzéséről szólt, hanem egy mélyebb üzenetet is hordozott: a futball megmentéséről. Gianni Infantino, a FIFA elnöke bármennyire is próbálta fényezni a tornát, kijelentve, hogy „ez volt minden idők legnagyobb világbajnoksága”, ez csupán a résztvevők számát, a nézőszámot és a FIFA által generált bevételt tükrözte. A döntő, amely a legkevésbé emlékezetesek közé tartozik, a sport állapotát is megkérdőjelezte.
Az 1990-es római döntővel vetett párhuzam azt mutatja, hogy az argentin csapat egy sor furcsa és vitatható döntéssel jutott el a végső összecsapásig. például Lionel Messi az első mérkőzésen kiállítható lett volna, ami megváltoztathatta volna a történéseket, ha az argentin zseninek nem adják meg a lehetőséget a játékra.
Messi, aki a négy világbajnokság alatt nem tudta megismételni klubszintű teljesítményét, Scaloni érkezésével újra felfedezte önmagát, hiszen az argentin válogatott formája éppen az ő vezetése alatt teljesedett ki, hiszen még tíz éve is távol állt a csapattól. A döntő egyértelműen mutatta, hogy Messi már nem a legjobb, hiszen Pelé, aki háromszoros világbajnok, messze felülmúlta a floridai eseményeken, ahol Argentína a gyengébb ellenfeleket sem tudta dominálni.
A spanyol csapat rendkívüli védelme és dominanciája a torna során, különösen a döntőben, tovább emelte a hírnevüket. Számos mérkőzésen egyetlen gólt sem kaptak, ami nem csupán a kapus, Unai Simon teljesítményének, hanem a csapat fenomenális védekezésének volt köszönhető. Míg a spanyolok a labda fölötti uralmat gyakorolták, az argentin csapat példákat mutatott be a védekezési taktikák hibáira, hiszen fő céljuk a védekezés és a kontratámadások kiaknázása volt, amelyek azonban végül nem bizonyultak hatékonynak.
A Marca sportlap dicsérő sorai, amelyek a szövetségi kapitány, Luis de la Fuente teljesítményét 9-es osztályzatra értékelték, elismerik azt a munkát, amelyet a spanyol csapat az uralom kiharcolása érdekében végzett. A döntő győzelem, amely a spanyol focinak egy újabb szakaszát indította el, nem csupán a világbajnoki címet jelenti, hanem egy mélyebb jelentéssel is bír: a futball igazi szellemének újjáéledését.
A spanyol diadal kapcsán megjelent vélemények a nemzetközi sajtóban mind a spanyol csapat sikereit ünnepelték, mind pedig az argentinokra irányult kritikákat fogalmaztak meg, hiszen „Messi és Argentína semmit sem érdemeltek, hiszen nem csináltak megfelelően semmit a mérkőzés során.” A brit The Telegraph még hangsúlyozta is, hogy a spanyol válogatott győzelme a futball győzelmét jelenti a romboló érzelmek és taktikai sunyiság felett.
A döntő végéhez közeledve, a spanyol csapat történelmi trófeákkal gazdagodott, hiszen ezzel a győzelemmel immáron harmadik alkalommal emelkedtek a csúcsra, és a történelemkönyvek lapjaira zárták be Edd együtteseik sorát. Ám a labdarúgás nemcsak a győzelmekről szól, hanem arról is, hogy egy sportág miként képes túlélni és megújulni a legtisztább formájában, amire Spanyolország kiváló példát mutatott ebben a világbajnokságban.
