Farkas Arnold Levente: Holnap hajnalban
Az első jelenetben Tomi némán áll a színpad közepén, egészen addig a pillanatig, amíg a közönség türelmetlen fészkelődése megszakítja a csendet. Ekkor szólal meg: „Menjünk, haljunk meg vele együtt.” Peti érkezik balról, ujjai között huszonkilenc ezüstpénz csörög, miközben szavait folyamatos ismétlések jellemzik, akár egy gonosz varázslat: „Minden hajnalban elmegyek a folyóhoz. Minden hajnalban kifogok egy halat. Minden hajnalban találok egy ezüstöt a hal szájában.” A monotonitás a harmincadik hajnalhoz közeledve válik feszültté, mintegy előrevetítve a következő lépést. Jani jobbról jelenik meg, szavai az univerzális kezdet ijesztő mélységére utalnak: „Kezdetben volt a kezdet.”
A második jelenet iróniával telített. Tomi bizonytalan kijelentése, „Huszonkilenc ezüst? Hiszem, ha látom”, egyszerre vádló és kétkedő. Peti zörgeti az érméket, szinte kihívásként: „Itt van. Ízleld és lásd!” Ez egy baljóslatú visszhangja Mester és árulók körüli legendáknak, ahol mindenki mást tagad meg, és minden döntés mögött ki nem mondott szándékok rejtőznek. Jani sokatmondó nyugalommal idézi: „A ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem.” A drámai légkör mindeközben szinte tapinthatóvá válik, Tomi kétségbeesett kérdésfeltevései nyomán, miközben a kakas hangját utánozva Peti még tovább fokozza a helyzet abszurditását: „Gyere velem a folyóhoz.” Kié ez az ösvény, hova vezet a hajnal?
A harmadik jelenet teológiai szimbolikával terhes. Egy középkori legenda elbeszélése szerint a tanítvány, aki később árulóként vált ismertté, egy másikat próbált megvesztegetni, hogy elkerülje önmagát a bukást. Peti megismétli: „Huszonkilenc ezüst.” Jani közbeszól, új szint dimenzióit nyitva: „A főpaptól harmincat kaptam.” A csend, ami ezt követi, elviselhetetlen. Ez a hallgatás már nem üres, hanem szimbolikus; a függöny leereszkedésével pedig középen kettéhasad, mintegy a bibliai kárpitrepedést idézve. Ez a végső kétségbeesés minden szónál erősebb kinyilatkoztatást hordoz.
A véges lét metafizikája
Mesterházy Balázs lírája a prózai tenger sodró erejét idézi. Szavai egy hullámzás ritmusában ringatóznak, mintha a víz áramlása formálná őket mondatokká, gondolatokká. A Földközi-tenger tájai, lenyűgöző atmoszférája sosem hétköznapi. A Mediterrán-állandó című új kötet kapcsán ez az inspiráció hangsúlyosabban bontakozik ki. Ahogy Balázs műveiben a tenger mélysége tükröt mutat az emberi létezés véges, mégis csodálatos könnyűségének, úgy az itt megjelenő víziók is megkerülhetetlenné teszik az örök kérdéseket. A hullámzás történeteket suttog, miközben a meditáció a partvidékeken túlmutató értelmeket keres.
Forrás: nepszava.hu/3276235_farkas-arnold-levente-holnap-hajnalban
