Év végére elkészülhet az oktatás új stratégiája
Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint év végére elkészül a magyar oktatás új stratégiája, amelynek részeként új Nemzeti Alaptantervet, valamint külön oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiát dolgoznának ki.
A tárcavezető szerdai bejegyzésében azt írta, a változtatásokat a diákok, az oktatásban dolgozók, a szakmai és érdekképviseletek, valamint a szülői szervezetek bevonásával készítik elő.
A miniszter szerint az elmúlt négy hónapban több száz egyeztetést tartottak, és a folyamatot szélesebb körben folytatják. Hangsúlyozta, az oktatási rendszert fokozatosan lehet átalakítani, a hosszú távú működéshez pedig olyan megoldásokra van szükség, amelyek több kormányzati cikluson át is fennmaradhatnak.
A már megkezdett változtatások között említette az iskolaigazgatók jogköreinek, illetve a nevelőtestületek döntési és véleményezési jogainak bővítését, az önkormányzatok szerepének növelését és a pedagógusok sztrájkjogának visszaadását.
Közlése szerint nyílt pályázatokon választanak új vezetőket a tankerületeknél és a szakképzési centrumoknál, a háttérintézményeknél pedig átvilágítás és átalakítás zajlik.
A miniszter arról is beszámolt, hogy felfüggesztették a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét, fokozatosan csökkentenék a tanárok és a diákok terhelését, a rászoruló családok pedig 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kapnak. Két lépcsőben bérrendezést ígért a nevelést és oktatást közvetlenül segítő munkatársaknak, valamint a technikai dolgozóknak.
Az új stratégiában külön foglalkoznának a digitális környezet, a közösségi média és a mesterséges intelligencia oktatásra gyakorolt hatásával. Átfogó szövegértés-fejlesztési programot is indítanának, amelyben a nehézségek korai felismerését és az iskolák nagyobb szakmai mozgásterét helyeznék előtérbe.
A miniszter azt írta, az oktatási stratégiáról, az új Nemzeti Alaptantervről és az iskolaszerkezetről nem kizárólag a minisztérium döntene, hanem többségi konszenzusra építenék az új rendszert.
Ismét elérhető lehet az Erasmus+ és a Horizont Európa
A korlátozások miatt az alapítványi fenntartású magyar egyetemek 2023 óta nem juthattak a korábbi módon új támogatásokhoz, ám a jövőben ismét teljes jogú résztvevőként kapcsolódhatnak be a programokba.