A Nagy Büdös Testvér: Arcfelismerés és Hatalmi Vágy
Az arcfelismerő technológia használata a parlamentben már régóta elfogadott tény, ahogyan azt a hatalomhoz szorosan kötődő érvelések is sugallják. A kérdés, hogy miért ne lehetne szélsőséges helyzetekben is alkalmazni, például tüntetéseken, újabb fordulópontot jelent a közéleti vitákban. A gyülekezési törvény módosításáról szóló heves diskurzusokban mindezek a technológiai eszközök olyan retorikai fegyverekké váltak, amelyek a politikai érdekek mortalitását tükrözik. Az erkölcsi felháborodás mögött azonban ismét ott lebeg a szándék: félelem gerjesztése és a kontroll teljes kiterjesztése.
Rétvári államtitkár érvei szerint, ha a rendőrségnek elvárják, hogy hatékonyan üldözze a bűnözőket, akkor kötelességük a modern technológiák bevetése is. Mindez első hallásra logikusnak tűnhet, ám mélyebb vizsgálat esetén gyermeteg érvelési hibák sorozata sejlik fel. Ugyanakkor nem meglepő, hogy az állampárti kommunikáció ilyen módon elkeni a valós kérdéseket, hiszen a bűnbakok és az elterelő manőverek napirendjén tartása mindig is hatékony politikai eszköz volt.
A Szabotázs Árnyéka: Érdekszférák és Autokrácia
Az Orbán-rezsim lépéseit figyelve, az arcfelismerő rendszerek kvázi-mindenható bevezetésének indokai mögött egy nagyobb, sötétebb kérdés is megbújik: vajon érvelési hibáról beszélhetünk, vagy tudatos szabotázsról? Az ország sorsa olyannyira szorosan kapcsolódik egy orosz KGB-múltú vezető és egy amerikai ingatlanspekuláns érdekeihez, hogy az „illiberális demokrácia” fogalmát mesterien szabják sajátos, alkotmányos puccsokra hajazó stratégiáikhoz.
A vádlottak padjára szólított rezsim azonban nem egyszerűen tévedés, vagy jóhiszeműség áldozata. Ha elfogadjuk, hogy az állami hatalom visszaélései tényleges szándékosságot tükröznek, akkor a Stockholm-szindrómás társadalmi áldozatok helyenként önkéntes támogatása különösen aggasztó. Mindezt figyelmen kívül hagyni súlyos tévedés volna, hiszen a csendben zajló hatalmi játszmák csak egy irányba mutatnak: a totális kontroll és megfélemlítés fenntartása érdekében.
Polgárok a Kontroll Erőterében
A fideszes érvek hangosan és büszkén hirdetik a hatalom igazát, miközben az ellenzéki polgárok számára egyre nyomasztóbbá válik az az érzés, hogy nem csupán megfigyelés alatt állnak, de valójában politikai célpontokká váltak. Az évtizedes időtávra kiterjedő, belső ellenségként való kezeléstől kezdve a megfélemlítés eszközein túl a gyűlölet és széthúzás szítása mind a hatalom óhatatlan tüneteivé váltak.
Az arcfelismerő rendszerek vajon biztonságot szolgálnak, vagy a szabadság megrablásának eszközei? A hatalom e technológiához fordulását aligha lehet puszta véletlennek nevezni. Inkább érdemes ezt a mozzanatot a hazai és globális hatalmi trendek aggasztó folytatásaként értelmezni, amelyben a polgárok magánszférája kockára tett árucikké válik.
A Számadás Ideje
Miközben a magyar emberek próbálják véleményüket kifejezni, mindezt egyre inkább akadályozza a hatalom monopolizáló törekvése. A tüntetőket megfigyelő rendszerek és jogi szigorítások riasztó képet festenek a jövőről, amelyben a hatalom félelemre és kontrollra épülő alapjait nem lehet tovább figyelmen kívül hagyni. A kérdés tehát nem az, hogy pusztán érvelési hibáról van szó, hanem hogy az önként választott demokráciát fokozatosan autokrácia váltja fel.
Vajon eljön az a pillanat, amikor a hatalom visszaéléseinek láncolatát leállítják? A válasz ott rejlik az állampolgárok képeségében, hogy megértsék, felvállalják és megoldják ennek a szinte szabotázs-szerű rendkívüli helyzetnek a valós természetét – mindezt egy jobb, színesebb és szabadabb jövő reményében.
Forrás: nepszava.hu/3273753_nagy-voros-heringtestver
