Kezdőlap Nemzeti igazságszolgáltatás Takács Péter elvesztette a pert Kulja Andrással szemben

Takács Péter elvesztette a pert Kulja Andrással szemben

által Levente
Takács Péter elvesztette a pert Kulja Andrással szemben

Takács Péter pert vesztett Kulja Andrással szemben

A Fővárosi Törvényszék elutasította dr. Takács Péter Kulja András ellen indított kártérítési keresetét, amelyet a 2025. július 31-én közzétett Facebook-bejegyzés kapcsán, személyiségi jogainak megsértésére hivatkozva kezdeményezett. A bíróság Takács Pétert 360 000 forint plusz áfa perköltség, valamint 31 500 forint illeték megfizetésére kötelezte – közölte Kulja András a Facebookon.

Az eljárás a nyolcmilliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz miatt indult. Kulja András szerint Takács azért perelte be, mert részletesen feltárta a Takács sógorához köthető lélegeztetőgép-bizniszt, amely 8 milliárd forint tiszta profitot termelt a sógora vezette cégnek.

„Takács Péter a per indításakor még a Fidesz államtitkára volt. Azt hitte, hogy perekkel és megfélemlítéssel el tud hallgattatni engem és másokat, köztük független újságírókat, kommentelőket és mindazokat, akik feltárták a családjához köthető lélegeztetőgép-bizniszt. Szerencsére ez nem sikerült neki” – értékelt Kulja András, aki azt is írta: „Lassan Takács Péter is rá fog ébredni, hogy vége van és nem lehet tovább hazugságokkal, fenyegetéssel, megfélemlítéssel vagy éppen vállalhatatlan bohóckodással elrejteni, elfedni a bűneiket.”

Takács Péter másként látja a történteket. „Kipukkant a lufi – újabb tiszás hazugságról derült ki, hogy egy ócska kamu. Miután a képességtelen Kulja András elvérzett (igazából leégett, mint a Reichstag) az ATV-s vitán, az MCC Feszten már sem ő, sem másik tiszás szakpolitikus (pl. Hegedűs úr) nem mert ellenem kiállni nyilvános vitára. Helyette egy nappal előtte előjött ez a bátor ember és a Tiszát kiszolgáló cselédsajtó egy teljesen képtelen korrupciós váddal, aminek minden egyes tagmondatáról már akkor tudni lehetett, hogy alaptalan. Ez persze nem okozott nekik erkölcsi aggályt, tiszta eszközökkel nem tudtak fölém kerekedni, hát megrágalmaztak. Másfél éve élek ebben a mocsokban, amit körém építettek, de ma kiderült az igazság!” – fogalmazott.

Takács Péter szerint az igazság nem azt jelenti, hogy elvesztette a pert, hanem hogy „Kulja András jogi képviselője ugyanis ma a tárgyaláson kijelentette, hogy védence »nem állított tényeket«, amikor a rágalmait leírta a közösségi médiában. Beismerte, hogy Kulja azokat bizonyítani nem tudja, az egész nem több egyszerű véleménynél. Egyszerűbben fogalmazva: HAZUDOTT. Meg különben sem rólam állította, hanem a családomról, tehát nekem semmi közöm hozzá… LOL!”

A korábbi államtitkár szerint „a bíróság ezt a jogászkodó érvelést elfogadva véleménynek nyilvánította a rágalmazást, amit az indoklás szerint nekem tűrnöm kell. Ám legyen, legalább papírjuk van róla, hogy hazudtak!” Hozzátette, hogy a bíróság jóval a választások utánra, idén augusztusra írta ki a tárgyalást, amelyet kétszer is elhalasztottak. „Eddig kellett várnom arra, hogy végre egy újabb tiszás kampányfogásról derüljön ki, hogy aljas rágalom.”

Ezt is kedvelheted

Rólunk

Nem csupán egy híroldal vagyunk – egy olyan tér, ahol a kritikus gondolkodás megkérdőjelezi a hagyományos nézőpontokat és a kliséket. Minden cikkünk egy meghívás arra, hogy más szemmel tekintsünk a világra, mélyebben vizsgáljuk meg a fontos témákat, és túllépjünk a pillanatnyi címek felszínességén.

Legfrissebb hírek