Már csak ketten vannak letartóztatásban a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjai közül
A Szőlő utcai javítóintézeti ügy 12 gyanúsítottja közül jelenleg már csupán Juhász Péter Pál, az intézmény volt vezetője és élettársa van letartóztatásban – derült ki a Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatásából.
A főügyészség válasza szerint az ügyben legrégebben személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedéssel érintett két gyanúsított továbbra is letartóztatásban van, míg további négy személy bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll.
A rendelkezésre álló információk alapján Juhász Péter Pál és élettársa 2025 májusa óta van letartóztatásban, így a többszöri hosszabbítást követően is ők azok, akik ellen a legsúlyosabb kényszerintézkedés továbbra is fennáll. A bűnügyi felügyelet alatt álló négy személy feltehetően otthon tartózkodhat, de nem hagyhatja el lakóhelyét.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen folyamatban lévő eljárásban összesen 12 személyt hallgattak ki gyanúsítottként.
A javítóintézet volt igazgatóját és élettársát eredetileg emberkereskedelem, kényszermunka és hamis okirat felhasználás gyanújával tartóztatták le. A nyomozás során később felmerült, hogy a kiszolgáltatott fiatalok sérelmére elkövetett bűncselekmények mellett gazdasági bűncselekményeket is elkövethettek.
Az ügy korábbi szakaszában felmerült az az állítás is, hogy a bűnügynek nem volt kiskorú sértettje, ez azonban hamarosan valótlannak bizonyult.