Videón, ahogy sokadjára menekül a jogosítvány nélkül motorozó 13 éves fiú Zalaegerszegen
Sokszor intézkedtek vele szemben, a szüleivel is beszéltek, de falra hányt borsó minden szó. Kiskorú veszélyeztetése miatt indult nyomozás annak a 13 éves fiúnak az ügyében, aki a rendőrség szerint rendszeresen jogosítvány nélkül motorozik Zalaegerszegen.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdai Facebook-bejegyzésében azt írta, a fiatal ismét megpróbált elmenekülni a rendőrök elől. A fiú korábban sem állt meg a felszólításra, megszegte a közlekedési szabályokat, forgalom elől elzárt helyekre hajtott be, és veszélyeztette a gyalogosokat. A posztban a Dísz teret, a Vizslaparkot és a Gébárti-tó sétányát is olyan helyszínként említették, ahol a fiatal korábban motorozott.
A 13 éves fiút már azonosították, többször intézkedtek vele szemben, és a szüleivel is beszéltek arról, hogy ne engedjék motorozni.
A rendőrség arra is felhívta a figyelmet, hogy motorkerékpár vezetéséhez megfelelő életkor és vezetői jogosultság szükséges. Közlésük szerint az intézkedések célja nem a gyermek megbüntetése, hanem a sérülések és a súlyosabb balesetek megelőzése.
A hatóság a szülői felelősséget is hangsúlyozta, és azt kérte, a szülők ne csak azt tudják, hová indul gyermekük, hanem azt is, milyen járművel és milyen szabályok betartásával közlekedik.