Nemzeti Együttműködés vagy Nemzetmegfosztás?
2010 májusában az újonnan felállt Orbán-kormány letette az asztalra első, és azóta is egyetlen kormányprogramját, amely mintegy keretbe foglalja a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) koncepcióját. Ezt a dokumentumot akkor a nemzet újjáépülésének alapjaként hirdették meg, de tizenöt év távlatából inkább egy groteszk szatírának tűnik, mintsem egy nemzetépítő program alapjának. Magyarország azóta a megosztottság katlanává vált, ahol az „együttműködés” fogalma a gyakorlatban csupán egy szűk politikai elit érdekeit szolgáló propaganda lett.
A program minimális, számonkérhető ígéreteket tartalmazott, ám még e kevés mondat is ma már leginkább egy ironikus emlékműként áll a kormányzati kommunikáció díszletében. Az eredeti szándékok megvalósításától messze eltérő gyakorlatot követő kormányprogram ma árulkodó dokumentumként árnyalja a Fidesz korabeli ígéreteit és az azóta végrehajtott politikáját, amelyet legelkötelezettebb támogatóik is nehezen magyarázhatnak ki.
Kizárólagosság az „Együttműködés” Köntösében
A Nemzetközi Együttműködés Nyilatkozata azt ígérte, hogy minden magyarhoz szól. Ehhez képest gyakorlatilag csak a kormánypárt táborát tekinti a nemzet részeként, miközben azokat, akik bármilyen szempontból kritikával illetik a hatalmat, előszeretettel bélyegzik meg mint „nemzetellenes” vagy „hazaáruló” elemeket. A NER tehát mindent ellenkező előjellel valósít meg, mint amit egyre fogyó legitimitással hirdetett korábban.
Az évek során hazaárulónak nyilvánították a magánnyugdíjpénztár tagjait, a szabadon gondolkodó újságírókat, a kritikát megfogalmazó gazdálkodókat, az oktatás reformja helyett külföldre menekülő diákokat, vagy a megreformált magyar felsőoktatásból kiszorított intézmények tanárait és hallgatóit. Azok a szakmák, csoportok és egyének, akik nem illeszkedtek bele a NER elképzelt világképébe, óhatatlanul a perifériára kerültek vagy éppen teljesen kiszorultak az „együttműködés nemzetéből”.
A Kormányzati Ígéretek és a Valóság
A kormányprogramban szerepeltek ígéretek: egymillió új munkahely megteremtése, rugalmas foglalkoztatási formák bevezetése, magas hozzáadott értékű kreatív iparágak fellendítése, valamint a közbeszerzések depolitizálása. Ezek helyett a valóság teljesen más képet mutat. Az egymillió munkahely ígérete helyett a gazdaság működőképességét nagyrészt EU-s források pumpálásával próbálták biztosítani, míg a családbarátnak beharangozott foglalkoztatási formák helyett épp az állami szektorból tiltották ki a homeoffice-t.
Az oktatás minőségének javítása helyett egy centralizált és merev rendszer jött létre, amelyből mind a tanárok, mind a diákok egyre inkább menekülnek. Az egészségügyi reform helyett pedig aprópénzeket csepegtetnek, alig változtatva a túlterhelt és alulfinanszírozott rendszeren, amely továbbra is a kilátástalanság szimbóluma maradt. Az ország ahelyett, hogy „nyugat-európai működésűvé” vált volna, egyre szembetűnőbben sodródik távol Európa szellemi, kulturális és gazdasági központjától.
A Nemzet Csorbuló Egysége
A nemzet alig több mint egyharmadának zárt klubjává zsugorítása szembemegy mindazzal, amit a kormányprogram hivatalosan célul tűzött ki 2010-ben. A társadalmi törések mélyültek, az ígéret földje helyett egy polarizált társadalom képe rajzolódik ki, amelyben az „együttműködés” a kirekesztés eszközeként funkcionál.
A torzó, amelyre egykor egy egész nemzet felhatalmazását kérték, ma már aligha képes bárkit is összetartani, kivéve talán azt a szűk, kiváltságos réteget, amely közvetlenül részesül a rendszer működtetéséből. Az igazán tragikus az, hogy a politika nyomása alatt a nemzet tagjai egyre idegenebbé és kirekesztettebbé válnak a saját hazájukban. Vajon ez lenne a híres „Nemzeti Együttműködés”?
Forrás: nepszava.hu/3278284_nemzetcsonkitas
