Magyar Péter: A Tisza-frakció nem támogatja Baka András jelöltjét a legfőbb ügyész posztjára
Nem látjuk biztosítottnak a Tisza-frakció részéről az államfő által jelölt Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésszé választását – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.
Magyar Péter azt mondta: tiszteletben tartják az államfő jogát a jelölésre. Közölte, a Tisza-frakció nem hozott még végleges döntést az ügyben, „de az előzetes információk alapján a rendelkezésünkre álló, a hozzánk eljutott információk alapján azt tudom előzetesen elmondani, hogy nem látjuk azt biztosítottnak, hogy a Tisza-frakció részéről akár a kétharmados, akár a feles támogatást meg tudja szerezni a köztársasági elnök úr által jelölt Szatmári Zoltán ügyész úr.”
Magyar Péter azt ígérte, a végleges döntéssel a frakcióülés után, illetve a „további információk megvizsgálását követően jelentkeznek majd”.
„De ha most kérdezik, akkor nem látjuk esélyét annak, hogy a jelöltet a Tisza-frakció meg fogja választani” – fogalmazott.
Baka András köztársasági elnök hétfőn jelentette be, hogy Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek.