Kezdőlap Nemzeti igazságszolgáltatás Hont András, Jeszenszky Zsolt és 12 másik személy rágalmazási per előtt áll

Hont András, Jeszenszky Zsolt és 12 másik személy rágalmazási per előtt áll

által Levente
Hont András, Jeszenszky Zsolt és 12 másik személy rágalmazási per előtt áll

Rágalmazás miatt bíróság elé állhat Hont András és Jeszenszky Zsolt

Több ismert Fidesz-közeli médiaszemélyiség és közéleti szereplő kerülhet bíróság elé november 27-én rágalmazás és becsületsértés vádjával. Az érintettek között van Hont András, Jeszenszky Zsolt, Skrabski Fruzsina, Budaházy Edda, Szakács István, Tóth Roland és Pilhál Tamás.

Az összesen 14 ember elleni büntetőeljárás Perintfalvi Rita katolikus teológus és aktivista feljelentése nyomán indult meg, a fejleményekről ő maga számolt be a Facebookon. A feljelentés megtétele óta az aktivista állítása szerint 13 hónap telt el.

Feltehetően arról az ügyről van szó, amikor egy, a kétezres évek elején készült, meglehetősen deviáns magatartást ábrázoló pornófelvételről többen azt kezdték el terjeszteni, hogy azon Perintfalvi Rita szerepel.

Perintfalvi azt is közölte, hogy súlyos elrettentő büntetésben reménykedik, továbbá, hogy Jeszenszky Zsolt részére egy külön perrel is számol, miután a propagandista azt is állította, hogy az említett pornófelvétel az aktivista „sátánista beavató szertartása” lehetett.

Azóta Perintfalvi egy újabb posztot is közzétett, ebben arról írt, hogy kapott egy újabb bírósági végzést, amely szerint november 6-án is bíróság elé áll kilenc személy. Szakács István ebben az eljárásban is érintett, más konkrét személyt azonban itt nem nevezett meg.

A pornófelvétel terjesztése miatt a teológus-aktivista korábban a Mi Hazánk-közeli Magyar Jelen és a fideszes Hír FM ellen is pert nyert.

Korábban egyébként Perintfalvi Rita ellen is zajlott egy büntetőeljárás, azt Gulyás Gergely volt Miniszterelnökséget vezető miniszter indította az aktivista ellen, amiért azt állította, hogy verbálisan megalázott egy nőt. Az eljárást azonban lezárták, miután Gulyás ejtette az ügyet.

Ezt is kedvelheted

Rólunk

Nem csupán egy híroldal vagyunk – egy olyan tér, ahol a kritikus gondolkodás megkérdőjelezi a hagyományos nézőpontokat és a kliséket. Minden cikkünk egy meghívás arra, hogy más szemmel tekintsünk a világra, mélyebben vizsgáljuk meg a fontos témákat, és túllépjünk a pillanatnyi címek felszínességén.

Legfrissebb hírek