A DÍJAK TÖRTÉNETE ÉS KORSZAKOZÁSOK JELENTŐSÉGE AZ IRODALOMBAN
A Lackfi János Kossuth-díjának elnyerése körüli, széleskörű viták és gyűlöletáradat egy újabb szomorú fejezetet nyitott az irodalmi életben. A háttérben húzódó frusztráció érthető: az esettanulmány formálisan jogosnak tűnhet, hiszen Lackfi édesanyja, Mezey Katalin nem volt jelen a döntéskor, így nem merül fel közvetlen összeférhetetlenség. Ugyanakkor Mezey Katalin hatása a múltban megkérdőjelezhetetlenné vált; az ő szavai formálták a döntéshozókat, és az egyenlők között ő teremtett hierarchiát a hűséges, illetve a kizárólag a háttérből érkező írók között. Ez a megkülönböztetés rengeteg szenvedést és csalódást hozott azokra, akik nem rendelkeznek a hatalommegosztás által biztosított védettséggel, így sokakban jogos gyanakvás és kétség merül fel a díjak valódi értékét illetően.
Szomorú, hogy sokan abban a hitben élnek, hogy Lackfi számára ez lehetett az utolsó esély a rangos díj elnyerésére, mivel a jelenlegi politikai helyzet ismeretében a következő döntnökök döntéseit már nemcsak az irodalmi teljesítmények, hanem a frusztráció és a revansvágy is befolyásolhatja. Az emberek úgy érezhetik, hogy a díj elnyerése nem a tehetségek eredménye, hanem a politikai táborhoz való tartozás kérdése lett. Azonban Lackfi életművének szélessége és mélysége nem létezik abban az árnyékban, amelyet Mezey képvisel; valójában mindenkinek tiszteletben kellene tartania a munkáját, függetlenül attól, hogy kinek a fia vagy lánya ő.
Szomorú, hogy a kialakult helyzet minden érintettet megbélyegzett. Ahelyett, hogy az irodalom ünnepléséről beszélhetnénk, inkább a méltatlan elismerés és az öncenzúra légköre uralkodik. A valódi tehetségek, mint Visky András és Háy János, munkásságának is árnyékot vet az a kapcsolat, amely Lackfi és Mezey között feszül. E díjaknak ekkora teherhordozó szerepet tulajdonítani rendkívül leértékeli az elismeréseket, hiszen a legztettebb irodalmárok is kénytelenek navigálni a politikai szennyeződésekkel terhelt környezetben.
Mindazonáltal fontosabb, hogy a közönség ne engedje, hogy a politikai zűrzavar befolyásolja az irodalmi ízlését. A valódi művészet élvezete független a díjak kiosztásától; Lackfit, Viskyt, Parti Nagyot és Kun Árpádot olvasva a magunk örömére és tudásunk gazdagítására szövetkezhetünk. Mert a művek értéke nem csupán a díjak fényében áll meg, hanem abban a kapcsolódásban és érzésben, amit egy-egy olvasmány nyújt. Éppen ezért bátorítanunk kell a szerzőket, hogy külső elnyomás ellenére is formálják a világot a maguk szavaival.
Az irodalom tehát sokkal inkább az emberekről, a történetekről és a kifejezés szabadságáról szól. A szégyen és a mellőzöttség fájdalmas körforgásában a legfontosabb feladatunk, hogy megtaláljuk a szavakat, amelyek képesek megerősíteni a közelséget, és megmutatni a világ sokszínűségét. A döntés, hogy melyik úton haladunk, mindig a mi kezünkben van.
