Kezdőlap Nemzeti igazságszolgáltatás „A Terror Háza a miénk, megvédjük” – A tüntetők sem tudják, sokan voltak-e

„A Terror Háza a miénk, megvédjük” – A tüntetők sem tudják, sokan voltak-e

által Levente
„A Terror Háza a miénk, megvédjük” – A tüntetők sem tudják, sokan voltak-e

Tüntetés a Terror Háza előtt: „A miénk, és meg fogjuk védeni”

Fidesz-közeli megmondóemberek szervezésében tartottak tüntetést vasárnap délután a Terror Háza Múzeum épülete mellé, az Andrássy út és a Csengery utca kereszteződésében. A demonstrációt azért hívták össze, mert Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a napokban felmentette Schmidt Mária főigazgatót, és bezárta a múzeumot, hogy szakemberek bevonásával átvilágítsák azt. A miniszter később visszakozott: bejelentette, hogy keddtől ismét látogatható lesz az egykori Államvédelmi Hatóság székhelyének épülete, sőt a jövő héten ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők. A szervezőket ez nem tántorította el a tüntetés megtartásától, és több felszólaló is hatalmas sikernek nevezte a miniszter visszakozását.

A demonstráció előre be nem jelentett sztárvendége maga a felmentett főigazgató, Schmidt Mária volt. Kritikusai szerint azért kellett felmenteni, mert több szálon is kötődik a volt kormánypárthoz, így nem tudja garantálni a múzeum független működését. A helyszínen megkérdezett egyik szervező és felszólaló, Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője nem látott kivetnivalót Schmidt főigazgatóságában, mert szerinte a kiállításon nem érződik a történész politikai kötődése.

Schmidt Mária többek között az igazságtételről beszélt a Terror Háza bezárása kapcsán. Álláspontja szerint a múzeum azzal szolgáltat igazságot, hogy kimondja a kommunizmus bűnöseinek nevét és meg is mutatja az arcukat. Úgy véli, hogy ebbe a Tisza-kormány nem tud beletörődni, ezzel pedig elszabotálja a történelmi igazságtételt. A felmentett főigazgató szavai azért is figyelemre méltók, mert épp a Tisza-kormány lépi meg azt, amit 36 év alatt egyik kormánynak sem sikerült: nyilvánosságra hozza az ügynökaktákat. Egy idős férfi szerint ez „elég buta dolog”, mert már elég sok mindent tudunk, és sok mindent eltüntettek, így egy cenzúrázott akta nyilvánosságra hozatala nem segít, legfeljebb sebeket tud feltépni.

Ezt is kedvelheted

Rólunk

Nem csupán egy híroldal vagyunk – egy olyan tér, ahol a kritikus gondolkodás megkérdőjelezi a hagyományos nézőpontokat és a kliséket. Minden cikkünk egy meghívás arra, hogy más szemmel tekintsünk a világra, mélyebben vizsgáljuk meg a fontos témákat, és túllépjünk a pillanatnyi címek felszínességén.

Legfrissebb hírek