Civil szervezetek: a Felzárkózó települések programból hiányzik az állami felelősségvállalás
A Felzárkózó települések program eredetileg az ország háromszáz legszegényebb kistelepülésének komplex fejlesztését tűzte ki célul, a megvalósítást kezdetben döntően öt nagy karitatív szervezet végezte. A 2022-es stratégiamódosítás után a döntéshozók azt kommunikálták, hogy a végrehajtási hálózatot megnyitották a civil szféra előtt, a gyakorlati tapasztalatok azonban más képet mutatnak – hangzott el az Autonómia Alapítvány „Merre tovább, FETE?” szakmai konferenciáján.
Szendrák Dóra, a Regionális Civil Központ Alapítvány elnöke elmondta: bár hivatalosan huszonnyolc megvalósító partnert emlegetnek, a háromszáz érintett település mintegy 85 százalékát továbbra is az öt nagy karitatív hálózat fedi le, a maradék 15 százalékon osztozik közel húsz civil szervezet.
Az alapítvány első körben egyetlen települést sem nyert el, végül két hónapos várakozás után jutott feladathoz Rakacaszenden, mert az eredeti nyertes szervezet nem indította el a programot. A civilek 2024-től már nem egyenrangú konzorciumi partnerként működhetnek, hanem „egyéb megvalósító szervezetként”, és évente újra kell pályázniuk a Máltai Szeretetszolgálatnál a Jelenlét Pontok fenntartásához. Egy rakacaszendi helyszín éves költsége mintegy 32 millió forint, ebből négy munkatárs bérét és járulékait, a szolgáltatások és az infrastruktúra költségeit kell fedezni.
A szakember szerint a Jelenlét Pontok végső soron az állam által cserben hagyott alapellátásokat helyettesítik: korai fejlesztést, tanodai foglalkozásokat, korrepetálást, főzőklubokat és baba-mama klubokat biztosítanak olyan falvakban, ahol sok helyen már szociális ellátás, egészségügyi szakrendelés, óvoda vagy iskola sincs. „Ha egy kis faluban még a kocsma is bezár, az a település teljes társadalmi ellehetetlenülését jelzi” – összegezte Szendrák Dóra.
Rakacaszenden egyetlen görögkatolikus fenntartású, összevont osztályokkal működő alsó tagozatos iskola üzemel, ahol egy-egy évfolyamot két-három gyermek képvisel, a szakszerű fejlesztéshez szükséges szakemberhiányt pedig többnyire nyugdíjas pedagógusok pótolják. A Miskolcra járó középiskolások hajnali hat óra körül indulnak, és sokszor este nyolcra érnek vissza a falujukba.
A szakértő szerint a megoldáshoz vissza kellene nyúlni a 2010 előtti kistérségi feladatellátási rendszerhez, amelyet az azóta meghozott közigazgatási reformok felszámoltak. Az önkormányzati rendszer intézményi és kompetenciabeli hiányosságai miatt a helyi hatalmi struktúrák gyakran földesúrként viszonyulnak a lakossághoz, a közfoglalkoztatási programok révén pedig a munkalehetőségtől megfosztott helyieket röghöz kötik – mondta.
A konferencián elhangzott az a kritika is, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a 2024 és 2029 közötti időszakra mintegy 70 milliárd forintos uniós és állami forrást kapott költségfüggetlen finanszírozási formában, így részletes elszámolást nem kell benyújtania a költésekről. A rendezvényen több mint 180 szakértő, civil képviselő és kormányzati delegált vett részt, akik rögzítették: az állam nem vonulhat ki a szociális ellátásból. A szervezők a konferencia anyagából átfogó szakmai állásfoglalást és javaslatcsomagot készítenek a kormányzati döntéshozók számára.