Mesés igazságtétel – Két különböző produkcióban is látható A varázsfuvola a Müpában
Fischer Iván több mint tíz év után ismét nekirugaszkodott A varázsfuvolának. 2015-ben ez volt az első rendezése a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, amelyet vezényelt is. Mozart utolsó operája gyerekkortól kezdve újabb és újabb csodákat, rétegeket, fájdalmakat és szépségeket tár fel. Kiskorban egyszerű mesének tűnhet, kalandos próbatételekkel, gonosszal, jóval, bajba jutott hősökkel és boldog végkifejlettel járó igazságtétellel.
Mozart zenéje az addigi operáihoz képest letisztultabb, egyszerűbb dallamokkal is képes átfogóan ábrázolni a világot. Ebben az utolsó operájában az elit és a szalonok bennfentessége helyett kifejezetten populárissá vált, nyitott a külvárosok népe felé.
Fischer Iván szereti kivinni a koncerteket a hangversenytermekből; erre példa a Hősök terén rendezett ingyenes hangverseny, amelyet évente egyszer megtartanak a Budapesti Fesztiválzenekarral. A zenekar vezetőjeként rendre színházat akar csinálni az operából. Tizenegy éve lekettőzte a szerepeket, és az opera prózai részeit nem énekesekkel, hanem színészekkel mondatta. Most ezt a megoldást elhagyta, de megmaradt Balla Margit festőművész kivetített, hatalmas képeskönyve. Az előadás zömében az ezekben lévő szöveg a németül előadott darab magyar fordítása. Kevesebb maradt Kuthy Ági árnyjátékaiból, amelyek kifejezőek egy fény és a sötétség párharcáról regélő darabban.
A Mozart-expedíció – A varázsfuvola bűvöletében rendezvénysorozat keretében a Müpa nagytermében tartott Varázsfuvolákkal akár azonos napon, délelőtt-délután látható volt a Müpa Fesztivál Színházában a nagy hagyományú, 1913 óta működő Salzburgi Marionettszínház A varázsfuvola produkciója is, Thomas Reichert rendezésében, Joseph Magnus bábjaival.
A salzburgiak erősen rövidített változattal vendégszerepeltek, nyilvánvalóan főleg gyerekeknek szánva, akár első találkozásként a művel. A marionettszínház műfaja nem idegen az operától, az Esterházy-kastélyban 1773-ban nyílt marionettszínház, ahová maga Haydn is írt báboperákat. Magyarországon tán először az Astra Bábegyüttes mutatta be marionettekkel A varázsfuvolát, Vízvári László rendezésében, és annak a produkciónak a tervezője, Koós Iván tervezte a Budapest Bábszínházban is Mozart operáját, ötvözve a marionett és az árnyjáték műfaját, Meczner János színpadra állításában.
Fischer Iván is erőteljesen hangsúlyozza a mesejelleget, de nem vész el benne. Ugyanolyan fontos számára Tamino és Pamina beavatási szertartása. Annak bemutatása, hogy a boldogságnak akkor van igazán aranyfedezete, ha nem könnyen megszerezhető, hanem állhatatosság, szenvedés, hittel teli energia, kitartó szeretet vezet hozzá.
Különös ez a rendezés, mert a Művészetek Palotája nagy méretei ellenére érezhetően intim akar lenni. Néha a zenekar olyan halkan, de feszültséggel telien szól, mintha a fülünkbe súgnának valamit. A tempó sem mesterségesen felpörgetett, van időnk eltöprengeni, mélázni. Időnként következik egy-egy harsány, hangsúlyosan népszínházi stílusú mozzanat, nem megfeledkezve arról, hogy ez a roppant nagy mű eredetileg egy kültelki színház közel sem kifinomult közönsége számára készült. Az éteri találkozik benne a nyers vaskossággal, tán ezért is tudja tükrözni az élet teljességét.
A Budapesti Fesztiválzenekar telten, élvezetesen szól, mintha hömpölygő, abbahagyhatatlan mesefolyamot hallgatnánk. Fischer karmesterként inspirálóan összefog mindent. Nyilván az ő érdeme a rangos nemzetközi szereplőgárda. Tamino, Julian Prégardien alakításában markánsan férfias jelenség, hangja is acélos. Samantha Gaul Paminaként képes elhitetni, hogy miatta érdemes megküzdeni életre-halálra. Papagenót Markus Werba játssza; jó énekes, abszolút kedves humorral érezteti, hogy nem csupán a hősöknek van helyük a földön, hanem azoknak is, akik csak létezni, szeretni, boldogulni akarnak. Sarah Maria Sun mellette Papagena, aki először groteszk humorral, öregasszony képében jelenik meg, hogy aztán álruháját levetve hozzá illő társává váljon. Az Éj királynője, Alina Wunderlin elementáris alakítást nyújt, hangban, színészetben egyaránt. Franz-Josef Selig Sarastro, a mesebelien bölcs, igazságos, akié a fény világa. Stuart Patterson Monostatos, igyekszik mellette aljas lenni, de pórul jár.
A varázsfuvola előadásainak se szeri, se száma. A Fertő tó osztrák oldalához közeli Szentmargitbányai Kőfejtőben nyaranta operákat adnak a monumentális színpadon, körülbelül 4500 néző előtt; ott szinte törvényszerűen a látvány uralkodott. Amikor a Zeneakadémia Solti Györgyről elnevezett kistermében a felújítás után nyitóprodukcióként mutatták be, a kamaraopera jelleg dominált. Némiképp ezt érzem a Müpa nagytermében is. Nincs balettkar, statisztéria, nagy létszámú kórus. Fischer Iván mesél nekünk Mozart, a zenekar, az énekesek segítségével. Nem törekszik monumentalitásra. Hozzánk átvitt értelemben közel hajolva akar elregélni egy csaknem létfontosságú történetet. És ez sikerül is neki.
