Politikai gyilkosságok tanulságai: a hatalom harapófogójában
A történelem során sokszor láthattuk, hogy a hatalom birtokosai nem riadnak vissza semmilyen eszköztől, ha pozícióik megtartásáról van szó. Ennek ékes példája az a politikai légkör, amely Magyar Péter és a Tisza Párt körül fókuszálódik egyre szorosabb gyűrűben. A hétköznapi félelemkeltés és ellehetetlenítés forgatókönyvei jól ismertek: pártbetiltás, perekkel való fenyegetés, személyes karaktergyilkosságok. A hatalom számára nincs olyan eszköz, amely túl sötét vagy túl alantas lenne, ha a pénz és a pozíció biztosítása a tét.
A történelem ismétlődése: diktatúrák árnyékában
A múltból tanulni lehet, de a tanulságokat egyre gyakrabban elfelejtik. A görögországi katonai junta példája – amiről a *Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája* című film is mesél – élesen világít rá arra, hogy a zsarnokság rendszerei ugyanazt a mintát követik. A tiltások, az elfojtás és a manipuláció eszközei minden korszakban és minden politikai berendezkedésben ugyanazokat a célokat szolgálják: elhallgattatni az ellenfeleket, eltaposni a szabadságot, semmivé tenni a reményt. A filmben megjelenített Lambrakisz alakja, akit könyörtelen gyilkosok semmisítenek meg a politikai konspirációk hálójában, ma is tanulságokkal bír. Az ellenállás azonban mindig ott lapul a történelem mélyén.
A diktatúra hét (vagy hetvenhét) élete
Az abszolút hatalom gyakorlói nem félnek attól, hogy a szabadságon és reményen tapossanak keresztül. A görög junta bukása csak eggyel több példája annak, hogy a diktatúra nem győzhet véglegesen, de újra és újra visszatér. Más köntösben, más eszközökkel, új jelszavakkal, de ugyanazzal a céllal: a kontroll mindenek felett álló megőrzésével. Orbán Viktor rezsimjében ez az állandóság kézzel foghatóvá vált. Akárcsak a múlt bajkeverői, ő is a keleti szél hideg leheletével igazolja minden tettét, miközben az európai demokratikus értékekre csak görbe tükörként tekint.
Orosz árnyak, magyar bábok
A hidegháború szelleme, amely annak idején elnyomta a magyar reformokat, ma új rügyeket hajt a Kreml díszletei között. Putyin rezsimje – amely nemcsak tisztán önkényuralmi rendszer, de mesterien ért hozzá, hogyan csábítsa a világ illiberális játékosait – ma is hatást gyakorol a magyar politikai valóságra. A CEU elüldözése, a civil szervezetek elleni támadások, karaktergyilkosságok sora jelzi, hogy az orosz minta és módszerek nemcsak követendőknek, hanem gyakorlandóknak is számítanak a magyar kormány számára.
A gazdagság és hatalom bűvkörében
Orbán környezetében a pénz és hatalom iránti olthatatlan szomj az, ami mindent meghatároz. A Kádár-rendszer cinikusan egyszerűen manipulálta a lakosság közhangulatát minimális életszínvonal-javítással, miközben a Kreml óvó kezei között tartott minket. Kádár, bármennyire is szovjet báb volt, legalább külcsínben igyekezett tartózkodni a nyílt túlzásoktól. Orbán azonban nem ilyen. Putyin kegyenceként nyíltan lubickol az autoriter hagyományokban, baráti-bizalmi hálózatán keresztül, ügyetlen trükkökkel tünteti el a közvagyont. Eközben a „magyarság érdekeiben cselekvő” kormány irányítása mesterkélten alkalmazza a keleti és nyugati technológiák segítségét, hogy egy illiberális, kontrollmániás gépezet olajozottan működhessen.
Az ellenállás küzdelme és ára
A hatalom számára minden ellenállás anomália. A tiltakozás, az ellenvélemény, a demokratikus folyamatok kevesebb, mint zavaró tényezők; ők a kontrolljogosultságok elvitathatatlan akadályainak tekintik. Ha felmerül egy esélyes kihívó, az Orbán-rezsim számára az „eredeti probléma” megjelenéséről beszélhetünk. Épp, ahogy a görög junta idején, úgy ma is eljön az a pont, amikor a bizonytalanság nyomasztó fenyegetéssé válik, és a hatalom csap az asztalra: „Eddig és nem tovább.”
Magyarország a záróponthoz érkezett?
Egy ország jövőjét örökké a nép képes formálni. Volt már példa arra, hogy egy diktatúrát diákok és értelmiségiek döntsenek meg. Azonban, ha a rezsim uralkodói folytatják a fenyegetőzéseket és az elnyomó stratégia fokozását, könnyen lehet, hogy Magyarország egy _Gaitán-szindrómává_ válik. A nép forrongása és ellenkezése az egyetlen eszköz, amelyre támaszkodhatunk egy demokráciától elforduló rendszerrel szemben.
Félelem és erő
A zsarnokság mindig fél. Fél attól, hogy az emberek felismerik saját erejüket. Fél attól, hogy a tömeg hangja túlharsogja a manipuláció sustorgását. A verőemberek – legyenek fizikai erőszakot alkalmazók vagy online „hozzászólók” – mindig kevesebben vannak, mint akik kiállnak a szabadságért. Márpedig a szabadságért folytatott harcot nemcsak őrizni kell, hanem megélni is. A történelem tanított már rá, hogy aki hitet önt az elnyomottak szívébe, ismertté válik – s példakép lesz azok előtt, akik egy jobb világban hisznek.
Forrás: nepszava.hu/3279191_egy-politikai-gyilkossag-anatomiaja
