Gänszler Beáta: Felfázott indiánok
Regényt írni magasztos feladat, amely nem csupán a képzelet szárnyalását igényli, hanem a részletek iránti alapos odafigyelést is. Gondoljunk például egy kislányra, aki kilencévesen rátalál a Nagy indiánkönyvre, amely mesés hónapok olvasnivalóját ígéri. Nem csoda, hogy azonnal magával ragadják a könyv hőseinek, mint Vadölő, Sólyomszem, Nyomkereső, Hosszú Puska és Bőrharisnya, történetei, amelyek mind Nathaniel Bumppo személyéhez kötődnek. A kis olvasó kicsit csalódott, hogy hiába a príma nevek, a könyv nem mesél a szerelemről, amely akaratlanul is izgalmat csepegtetne a történetbe. Mégis, őt csak az indián harcosok világa vonzza. Mindezek mellett felmerül benne a gondolat, hogy neki is képesnek kell lennie indiánregényt írni, ha a híres J. F. Coopernek sikerült, akkor ő miért ne próbálkozhatna.
A ceruza a kezébe kerül, és megérzi, hogy munkája felett sok javítgatható terület fog majd várakozni. Radírt is készít a csíkos füzet mellé, hiszen a történet írása során minden apró részletet meg kell örökítenie, legyen szó reggeli kávézásról vagy a mosdóba járásról, ami az ő elképzelésében a préri magasabb fűvel benőtt részének mindennapi életét illusztrálja. A probléma azonban akkor kezdődik, amikor egy hideg éjszakán a rézbőrűek tábortüzet gyújtanak, hogy elkerüljék az ellenség figyelmét. Az éjszakai tűz azonban nemcsak a füstöt, hanem a felfázást is magával hozza. Másnap a harcosok, akik a delavárok, szenvednek a megfázástól, miközben közeledik a komancsok támadása, és ki tudja, mennyire került közel a vesztéshez. A kis kislány-írónő rettenetes dilemmával néz szembe: az igazságot író, vagy a szépet megörökítő író legyen? Hét napig gyötrődik, míg végül rájön, hogy nem tudja elmondani az indiánok történetét, inkább átadja ezt a feladatot a szakavatott íróknak, mint May és Cooper. Az írás következő oldala üres marad.
Telik az idő, és három évvel később újra előtör belőle a vágy, hogy papírra vigye gondolatait. A kislány nagylánnyá érkezik, a kurucok világa felé fordul, akik a történelem hőseivé válnak számára. II. Rákóczi Ferenc, a kedvenc történelmi alakja, már régóta foglalkoztatja. Hosszú hullámos haja és a falon lógó festmény a fejedelem letartóztatásáról – ezek mind lenyűgözik őt. Szerelmes történetei mellett elragadtatja a Rákóczi-szabadságharc zászlóinak latin felirata: Pro Patria et Libertate, aminek valódi változata Cum Deo pro Patria et Libertate.
Ahogyan elsajátítja a történelmi alak életét és tetteit, megálmodja, hogy regényének főszereplője egy fiatal futár lesz, aki a híreket hozza Gyulafehérvárra, ahol a népet fejedelemmé választják. A futárnak gyorsan el kell érnie a kurucokat, hiszen veszély fenyegeti őket. Az érdekes párbeszédek, mint például szerzőnk köszöntése a lováról leugorva, fokozza a kaland színességét.
A cselekmény izgalmasan bontakozik ki, elérve a tizenöt oldalt, a büszke szerző épp átadja a nagynénjének a remekművének ígérkező szöveget. A nagynéni azonban az idő szellemének megfelelően kijavítja az ifjú írónő kifejezéseit, ami megingatja az írói kedvét. Évtizedekkel később a már felnőtt nő úgy érzi, ha kétséges, miből készült az 1922-es út, bármilyen szilárd anyagot említhet a történetében anélkül, hogy túlzott részletességgel bajlódna. Az írás képességei fejlődnek, és ezáltal egy új kaland vár rá. Az indiánok szerepe újra előtérbe kerül, különösen a mohikánoké, akik jobban bírják a hideg időjárást. Jólesik elképzelni, ahogyan felfázik az ellenség, ami megkönnyíti legyőzésüket. Itt, ebben a világban a regényírás minden feltétel megadatik, és e gondolatokkal örömteli üdvözlő üzenettel zárul a történet.
