Fábián Krisztina: Üzenet
A név legfelül, megkerülhetetlenül imperatikus jelenlétével uralja az üzenetek listáját. Az ujjak tétován érintik a képernyőt, a sorok könnyed diskurzusainak csapdájába esve. Szófukar mondatok születnek, cél és vég nélkül, mint akik sosem búcsúztak el igazán.
A párbeszéd ártatlan egymásutánisága visszaröpít egy másik világba, ahol alvásról, fáradtságról, ízekről, étvágytalanságról esik szó. A mondatok mögött a betegség csendje húzódik meg, de az emlékezet makacsul visszatér az életerő teljes pompájába. Betűk közötti utazás, amely visszarajzolja a testet, az ént, egészségbe, nevetésbe, hozzáférhető múltba. Egészen addig enged a rendszer, amíg az idő vasmarka közbeszól, és az emlékező kétségbeesetten zárja be az alkalmazást.
A végső üzenetből válik maga az ember – egyetlen megkerülhetetlen jelenlétté, akitől immár nincs búcsú, nincs visszatérés a mostba, csak egy tökéletesen lezárt múlt kártyavára kúszik a jelenbe.
Sándor Iván: Cirkusz, mozi, ringlispíl
A regény világában a káosz törvényei uralkodnak. A világ, amely egykor alig változott, most napról napra új rendetlenséget teremt. Sándor Iván legújabb művében a múlt árnyai összefonódnak a jövő bizonytalanságával, felidézve a történelem legsötétebb szegleteit, miközben újabb szakasza készül kibontakozni.
A Raktár Teátrum színpadán az Igazgató-Rendező érzékszervet ácsol: az alakok, a szereplők, az áldozatok, az elkövetők mind-mind egy nagyobb konstrukció részei, amelyet a Lex-ikon.hu portál Tudósítója tudatosan dokumentál. A történet körül, mint a ringlispíl, ott táncol a múló idő: színészek, feszült szerkesztők, rejtélyekbe temetkezett levéltárosok, inasok és mesterek, védők és árulók.
Az élet káosza és a halál némasága kontrasztot alkotnak, újabb mesévé formálva az örökösen hullámzó korszakokat. A regény nem csupán elbeszél, hanem kényszerít: ráirányítja a figyelmet az emberi sorsokat alakító, alaktalan erőkre, amelyek mozgatják a világ ringlispílját.
Forrás: nepszava.hu/3271108_fabian-krisztina-uzenet
