SINE IRA ET STUDIO: Harag és elfogultság nélkül
Publius Cornelius Tacitus, a neves római történész, akinek munkái, mint az „Annales” és a „Historiae”, fontos alapként szolgálnak a történelem megértésében, azzal a bölcs mondással indította el az időtlen diskurzusát, hogy a történelmet a személyes érzések és indulatok nélkül kell megírni. Tacitus élete 56-tól 120-ig terjed, és történetei révén ismerjük meg Tiberius, Claudius és Nero császárok életét, valamint a „Négy császár évét”. E filozófia, amely a történészek hangsúlyozott kötelessége, egyidős az emberi történettel, és mindnyájunk számára fontos leckét hordoz.
Az elmúlt háromnegyed évszázadban, amelyet történészi pályafutásommal töltöttem, emlékeztetnem kell magam erre az elvre. Eleinte a XIX. és kora XX. század eseményei foglalkoztattak, ám a mai kor történetének mélyebb megértése során egy egészen más, sokkal bonyolultabb világra találtam rá. Amikor napjaink politikai eseményeinek, például Donald Trump és Orbán Viktor történeteinek írása közben az indulatok átmelegítik az írói tollat, mindennap észre kell vennem, hogy a személyes érzelmek nemcsak akadályozhatják a tiszta történeti megközelítést, hanem komoly kihívást is jelentenek a becsületesség és a hitelesség érdekében.
De mit lehet tenni, amikor Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, olyan megnyilvánulásokat tesz, mint a „nem tudni, ki kezdte az orosz–ukrán háborút?” Hogyan reagálhatunk harag nélkül arra, amikor kijelenti, hogy Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, „nem akarja befejezni a háborút”? Ha a valóságot nézzük, Zelenszkijnek valószínűleg csak annyit kellene tennie, hogy kézfeltartással sétál át az orosz vonalon, és aláír egy nyilatkozatot, amely átadja Ukrajnát Putyinnak. E szavak hallatán a harag természetes emberi reakció.
Egy másik meglepő és megdöbbentő tény, hogy Donald Trump, első elnöki ciklusa alatt, a Washington Post újságírói által összeszámlált 30,573 hazug állítást tett, ami napi 21 hamis állítást jelentett. Érdeklődéssel várom, hogy a második ciklus alatt hány újabb hazugságot fogunk képviselni. Miért ne lenne alapvető emberi reakció a düh, amikor halljuk, hogy a volt elnök Kanadát, Dána legnagyobb területét és a Panama-csatornát is önállósítani kívánja? A második világháború óta fennálló szövetségi rendszer felrúgása mellett szótlanok maradhatunk?
Meghökkentő módon Trump szimpátiáját fejezi ki a különböző autokraták, például Putyin és Kim Dzsongun iránt, miközben gúnyolódó megjegyzéseket tesz a testi fogyatékosokról és lealacsonyító jelzőkkel illeti az újságíró nőket, amelyben a „malac”, „kutya” és „gusztustalan állat” kifejezések visszatérnek. Ezek a megnyilvánulások vitathatatlanul ellentétesek a méltósággal és a tisztelettel, amely elvárható egy államférfitól.
Mindezek után mit mondhatunk arról, hogy Donald Trump, aki korábban azzal fenyegetőzött, hogy elfoglalja Kanadát és Panamát, állítólag létrehozott egy nemzetközi Béketanácsot (Board of Peace)? Az, hogy a tanács európai tagjai között olyan országok szerepelnek, mint Koszovó, Albánia, Bulgária és Orbán Magyarországa, még inkább ironikus. Orbán lelkes szavai, miszerint „Ha Trump, akkor béke!” csak tovább fokozták a helyzet abszurditását. Kérdezem, hogy fogják megfizetni az egymilliárd dolláros tagdíjat, valamint miért nem képviseltetnek nyugat-európai országok a tanácsban?
Sine ira et studio? Nehezen elképzelhető. A politikai viszonyok ennyire torzulása és a hazugság áradat, amely megköveteli a kritikus és határozott reakciót, túllép a konvencionális kereteken. A történészi hitelesség mellett kiemelt fontosságú, hogy belső indulatainkat is kontrolláljuk, bár ez nem mindig egyszerű feladat.
A cikk megjelenő véleményei nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A lap fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére és rövidítésére.
