AZ ÉSZ BAJJAL JÁR
Nem véletlenül jutott eszembe Alekszandr Szergejevics Gribojedov klasszikus orosz szatírája, hiszen pontosan negyedszázada terjesztette be Orbán Viktor a kétéves költségvetését, amely, Antal László szavaival élve „évelő” időszakot indított el. Ekkor kezdődött a felelőtlen és eszement gazdaságpolitika ideje, amely kiszorította a racionalitást, a kiszámíthatóságot és a felelősséget. Azóta is tart ez a szakasz, amelyben az árak, a költségek és a pénzügyi források kérdései már egyre kevésbé számítanak. A lényeg, hogy a hatalom megmaradjon, és a hatalmon lévők zsebe továbbra is jól megtöltődjön.
A magyar valóság folyamatosan kiszórta azokat, akik a józan eszükre és a felelősségérzetükre hallgattak. A választók többsége mindig is csodabogárnak tekintette azokat, akik nem saját zsebük tömésével foglalkoztak, és nem fogadták el a legnagyobb hazugságokat, még ha azok személyes haszonnal kecsegtettek is. Az olyan programokat, mint a Kupa- vagy a Bokros-program, mindenki elítélte, holott ezek ideiglenesen kiragadták az országot a szétzüllés állapotából. Kormányváltozások után azonban egyik program sem tudta megőrizni a hatalmát, tehát az észes, felelős döntések következményei bajjal jártak.
MINDIG ÉDES A MÁS PÉNZE
A közteherviselés Magyarországon a modern polgári állam kialakulása óta kiélezett viták tárgya. A XIX. században az egyenes adók kérdése volt a középpontban, ahol a vita azt körül járta, hogy a közkiadások finanszírozási terheit nemcsak a parasztok és iparosok, hanem a nemesek és arisztokraták is viseljék. Az adómentesség eltörlése után a közteherviselés a polgári állam felfogása szerint az arányosságra és a kedvezményezettség kérdésére összpontosított. Az alapelv az volt, hogy ha a polgárok nem azonos módon és egyenlő arányban viselik az adókat, akkor lényegében egymás zsebéből lopják ki a közjavakat.
1987-ben, a modern magyar közpénzügyi rendszer megalapításakor a szellemi foglalkozásúak adófizetési kötelezettsége még nem vált éles kérdéssé. De az egyes foglalkozások privilegizáltsága ellen küzdeni kellett. Akkoriban a figyelem csak a közvetlen adókra összpontosult, de a közvetett adók, mint az áfa, egyre nagyobb szerepet kaptak a közkiadások finanszírozásában. Míg a vállalati adók egy ideig nem okoztak gondot, a kereskedelem liberalizálása után a kedvezőbb adózású országokba kezdtek vándorolni, ami elindította a „vállalkozói” hullámot, ahogy a munkavállalók elhagyták a nagyvállalatokat.
Ekkor kezdtek eltűnni a céges adóbázisok, a családi vállalkozások bevételeit próbálták „elköltségelni”, hogy elkerüljék az adófizetést. Itt merült fel az egyöntetű kulcsokkal operáló adórendszer ötlete, amely Kornai János nevéhez köthető. A szlovák Dzurinda-kormány életbe léptette az egykulcsos adórendszert 2001-ben, ahol minden adónak azonos kulcsa lett, megteremtve ezzel az egyenlő adózás elvét.
AZ ADÓ NEM BÜNTETÉS
Fontos hangsúlyozni, hogy Magyarországon nem volt lehetőség az egyöntetű kulcs szerinti adók bevezetésére, csupán a személyi jövedelemadó lett egységesített, ezt is a politikai populizmus eredményeként. Az adórendszer és a szociális rendszer összevonása révén a gyermekek után járó adókedvezmény a rasszizmus álarcába bújt. A magasabb jövedelmű adófizetők sokkal nagyobb részesedést mondhatnak magukénak a közösből, mert gyermekük van. Ezzel az állam semlegessége megszűnik, a jogegyenlőség elve elveszíti jelentőségét, hiszen a tehetősebb adófizetők gyermekeik számára az állam szolgáltatásai lényegében ingyenesek.
Az adózás elveszíti a jogegyenlőségen alapuló semlegességet, lehetetlenné téve, hogy a közszolgáltatások költségei mindenki számára azonosak legyenek. Az oktatás és az egészségügyi ellátás költségei nem változhatnak attól függően, hogy ki hány gyermekkel veszi igénybe. Az, hogy egy csoport, például a többgyermekes anyák, „örök életre” felmentést kapjanak, a feudalizmushoz való visszatérést jelenti, amely a hatalom megtartásáért folytatott harc álságos megnyilvánulása.
Továbbá azokban a családokban, amelyek családi cégeket üzemeltetnek, megjelenik a csábítás, hogy a bevétel egy jelentős részét az anya vallja be, ezáltal lehetővé téve a családi adómentességet minden adózó tag számára.
MÁR A JÓZAN HÁZIASSZONYOK IS ESZÜKET VESZTETTÉK
Évszázadokig a józan háziasszonyok tudták, hogy a bérfizetési napokon ott állniuk kell a munkahelyek előtt, és el kell venniük a pénzt, hogy a család szükségleteit fedezhessék. A nép minden rétegét megfertőző probléma azonban a politikai elit között is jelen van, hiszen felelőtlen ígéretekkel próbálnak népszerűségre szert tenni. Az ingyenes ellátások, az adómentességek jótékonykodásként tűnnek fel, ugyanakkor a hatalom nem vállal felelősséget az adófizetők pénze feletti gazdálkodásért.
Ma már a „józan háziasszonyok” is figyelmen kívül hagyják az állam háztartásának racionalitását. Ha ők is elveszítik a józan eszüket, az összeomlással, inflációval és fizetésképtelenséggel zárulhat. A kijózanodás fájdalmas lesz, mivel az ész bajjal jár.
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
Forrás: nepszava.hu/3300720_az-esz-bajjal-jar
