KOMMUNIKÁCIÓVAL A TUDOMÁNYÉRT
A Magyar Tudományos Akadémia május 5-én tisztújítást tervez, mivel az Elnökség mandátuma két ciklus elteltével lejár. A választás előkészítéséért felelős jelölőbizottság – az Akadémia történetében először – úgy tűnik, figyelmen kívül hagyja az akadémikusok véleményét, és diktatórikus módon irányít. Mindazonáltal az új elnökjelöltek és alelnökjelöltek közt számos kiemelkedő tudós található, akik megválasztásuk esetén reményt nyújthatnak az Akadémia újjászületésére. De mit várhatunk el mi akadémikusok az új elnökségtől?
Először is, azt szeretnénk, ha az Akadémia nem válna az új kormány politikai ellenállásává. 2026. február 7-én a Tisza Párt hivatalos honlapján közzétett „A működő és emberséges Magyarország alapjai” című 240 oldalas programkötetben szereplő idézetek arra utalnak, hogy a politikai kinevezettek eltávolítása és az akadémiai autonómia helyreállítása a cél. Az oktatási és kutatási pozíciók betöltése a szakmai teljesítményhez, nem pedig politikai kapcsolatokhoz kötődne. Az elmúlt évek során az Akadémia és az állami kutatóhálózat önállósága egyre inkább csökkent, a kutatóintézetek sorsa és vagyona vitatott, míg a központosítási akciók továbbra is zajlanak.
Másodszor, azt várjuk az új elnökségtől, hogy az akadémikusokat és az MTA doktorait tudományalkotó közösségként kezelje. Az Akadémia legyen a tudomány nagykövete, keresse az együttműködést a művelt nagyközönséggel, és váljon a nemzeti tudományos tanácsadóvá, mint ahogyan azt egy jelszó hirdeti. John Dewey amerikai filozófus 1916-ban írt Demokrácia és művelődés című munkájában megfogalmazta, hogy „minden kommunikáció (s ennek következtében minden valódi társadalmi élet) oktató-nevelő hatású”. Ezt a gondolatot úgy értelmezem, hogy az MTA tagjai és doktorai közötti szakmai diskurzusok során rendszeresen új tudományos felismerésekre jutnak.
Az Akadémia jelenlegi elnöke és a tisztújító közgyűlés előkészítéséért felelős jelölőbizottság határozata szerint a választás kizárólag jelenléti úton valósulhat meg. Ez azt jelenti, hogy azok az akadémikusok és nem akadémikus közgyűlési tagok, akik május 5-én nem tudják meglátogatni az Akadémia székházát, nem vehetnek részt a választáson. Pedig az MTA rendelkezik a megfelelő technikai eszközökkel a valós idejű, titkos online szavazás lebonyolításához. A technológia elutasítása különösen ironikus, figyelembe véve, hogy a mesterséges intelligencia kérdése jelenleg a tudományos diskurzus középpontjában áll. Az új elnöknek olyan személynek kell lennie, aki elkötelezett a legfejlettebb tudományos témák iránt.
A mesterséges intelligencia tehát nemcsak tudományos, hanem filozófiai szempontból is egyre fontosabbá válik. Miközben a szaktudományok egyre inkább fragmentálódnak, a filozófia feladata, hogy egységes tudást közvetít a nagyközönség felé. A mesterséges intelligencia témájának egységes kezelése jelentős kihívás elé állít minket. Nekem is, aki korábban a Wittgenstein és gépi intelligencia problémáival foglalkoztam 1989-ben megjelent írásomban, újra szembe kell néznem e kérdéssel: a 2026-os őszi félévben „Bevezetés a mesterséges intelligencia filozófiájába” című kurzus során, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Filozófia Doktori Iskolájának keretein belül tarthatok, hála Szécsi Gábor dékán támogatásának.
Habár nem vagyok szakértője a mesterséges intelligenciának, értem a nagy nyelvi modellek működését, azonban a mesterséges neurális hálózatokról még sokat kell tanulnom. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy négy akadémikustársam, akik valójában a témában jártas kutatók, vállalták, hogy részt vesznek az órákon való beszélgetésekben: Pléh Csaba, aki a mesterséges intelligencia nyelvész-pszichológiai aspektusait kutatja; Csépe Valéria, a kognitív pszichológia és idegtudomány szakértője, aki az MI-vel kapcsolatos félelmekről tart előadásokat; Szegedy Balázs, akinek az MI az egyik fő szakmai területe; és Szathmáry Eörs, aki az evolúciós mesterséges intelligenciát vizsgálja.
Az akadémikusok közötti kommunikáció, amely tudományalkotó tevékenységként is felfogható, tökéletes példa arra, ahogyan a tervezett kurzusom is tükrözi az Akadémia jövőbeli működésével kapcsolatos elképzelésemet. Ez egy kiemelt fontosságú téma és interdiszciplináris együttműködést igényel, hogy az Akadémia és a felsőoktatás összehangoltan működhessen. A természetes józan ész diadala a megalkuvás felett.
A szerző filozófus, egyetemi tanár és akadémikus.
