Feltárható-e a múltunk? – Egy családtörténet nyomozása
Agapé, a történet főszereplője, egy titokzatos és ellentmondásos családi múltat kutat. Az élmény, amikor az ember semmit sem tud, mégis minden rajtad múlik, már önmagában is paradoxont hordoz. Bán Zsófia új regénye, az „Alétheia él”, megragadja ezeket a mélyen rejlő igazságokat, melyek a családtörténetből és az emlékezés bonyolult mechanizmusából erednek. A könyv mottója, hogy „családregény család nélkül”, erőteljes képet fest arról a hiányzó láncról, ami a múlt és a jelen között feszül.
A fikció és valóság határvonalán
Bán Zsófia műve a valóság és a fikció keverékeként jelenik meg, ahol a fikció sokkal többet adhat hozzá a valósághoz. A regény kezdetén a történetek novellaszerűen, érzéki prózanyelven bontakoznak ki, melyek a hiányosságok feltárására fókuszálnak. Aztán jön a második rész, ahol a mítosz kiderül; Agapé jelenének realista és összefüggő fejezetei ellentétben állnak az első rész érzékies elbeszélésével, bemutatva a múlt és jelen közötti feszültséget.
Az emlékezés és a trauma kérdése
Bán Zsófia tapasztalata a női hang által megmutatkozó narratívák mélyén rejlik, melyek nemcsak egy család történetét teszik láthatóvá, hanem az egyes szereplők sorsát is. Silberstein Alétheia, a regény központi alakja, egy elveszett XX. századi magyar zsidó sors történetével foglalkozik, beleértve a tragikus eseményeket, amelyek az unokájához fűződnek. Az ő személyes élete visszatükrözi a családi múlt fájdalmát, ami rejtett és nem beszélt, éppen úgy, mint a hiteles emlékek, amelyek folyamatosan darabjaira hullanak.
Fotogramok, mint a múlt lenyomatai
A „fotogram” technika, amely a történet része, nem csupán esztétikai választás, hanem a megörökítés legnyersebb formája. Ezen alkotások során az érintkezés és az érintés a lényeg, nem pedig a kémiai folyamat, ami elhomályosíthatja a lényegét. Alétheia, mint a fényérzékeny papír, hagyja, hogy tapasztalatai és történetei nyomot hagyjanak.
Technológia és az emlékezet jövője
A jövő technológiája és a mesterséges intelligencia képes lehet a családi történetek rekonstruálására, de ezzel párhuzamosan felmerülnek az etikai és erkölcsi kérdések is. A jelentős technológiai ugrás, amely a múlt emlékének megelevenítésére fókuszál, nem feltétlenül vezet a veszteségek pótlásához. A kérdés, hogy meddig lehet visszanyúlni az időben, a lélek felszabadítása helyett talán inkább a múlt teherének megújítását jelenti.
A jövő feladata: az emlékek kezelése
Agapé a múlt kutatása során nem csupán a család történetével gazdagodik, hanem saját egzisztenciájának is új dimenzióit fedezi fel. Az összetartozás és a szeretet kapcsán az üzenet felüti a fejét: mi marad meg a múltból, ha az csak emlék? A „Alétheia él” nem ad választ a kérdésekre, hanem inkább önálló romképződést indít el az olvasóban, akinek feladata, hogy a történetek tükrében saját igazságait szője össze.
Forrás: nepszava.hu/3291537_visszakaphatjuk-e-a-multunkat-ban-zsofiaval-fenyerzekeny-eletekrol
