Kína az ENSZ-ben jelezte, hol húzódnak az amerikai közeledés határai
Hszi Csin-ping amerikai látogatásának lezárása után Kína az ENSZ Közgyűlésében bírálta a Trump-adminisztráció politikáját Irán és Kuba ügyében. Han Cseng alelnök a szuverenitás tiszteletét követelte, és azt üzente: a kereskedelmi enyhülés nem jelenti a kínai külpolitikai álláspontok feladását.
A washingtoni díszvacsora és a csúcstalálkozó után egy nappal Han Cseng szombati beszédében a Perzsa-öböl államainak szuverenitását hangsúlyozta, Kuba ügyében pedig felszólította az Egyesült Államokat a fenyegetések beszüntetésére, a blokád és a szankciók megszüntetésére. A célpontot nem minden mondatban nevezte meg, de az üzenet egyértelmű volt.
Peking működő gazdasági kapcsolatot akar Washingtonnal, de nem kíván igazodni az amerikai közel-keleti és kubai stratégiához. A beszéd időzítése feltűnő: Hszi Csin-ping szeptember 23. és 25. között állami látogatást tett az Egyesült Államokban, ahol Donald Trump látványos ceremóniával fogadta. A Fehér Ház a találkozó után a kapcsolatok stabilizálását és a gazdasági együttműködés lehetőségeit emelte ki. A kínai fél előzetesen is párbeszédet és a nézetkülönbségek kezelését hangsúlyozta, a New York-i felszólalás azonban megmutatta: ez nem jelent stratégiai közeledést minden nemzetközi kérdésben.
Irán a stratégiai törésvonal
A legélesebb törésvonal Irán. Trump a Hszivel folytatott tárgyalásokon azt szeretné elérni, hogy Kína ne nyújtson katonai vagy olyan gazdasági segítséget Teheránnak, amely enyhítheti az amerikai nyomást. Washington kínai vállalatokat is azzal vádol, hogy szerepet játszanak az iráni olajszankciók megkerülésében. Peking viszont politikailag továbbra is a tárgyalásos rendezést és a térség államainak szuverenitását hangsúlyozza. Kína érdeke egyszerre gazdasági és geopolitikai: az ország a világ legnagyobb energiaimportőrei közé tartozik, ezért közvetlen veszteséget okoz neki a Hormuzi-szoros forgalmának korlátozása. A háború előtt a globális olajellátás mintegy ötöde haladt át ezen az útvonalon.
Han Cseng beszéde egy nappal azután hangzott el, hogy Trump nyilvánosan elutasította az iráni rendezési tervet. Teherán ennek ellenére vasárnap is azt közölte, hogy csak diplomáciai megoldást tart járhatónak, és a katari közvetítői csatornát továbbra sem tekinti lezártnak. Kína számára ez lehetőséget ad arra, hogy a katonai nyomással szemben a tárgyalásokat sürgető nagyhatalom szerepében jelenjen meg, miközben saját energiabiztonságát is védi.
Kuba és a globális dél
Kuba esetében Kína még nyíltabban fogalmazott: Han az amerikai blokád és szankciók megszüntetését követelte, miután a sziget villamosenergia-rendszere szeptemberben ismét súlyos zavarokat szenvedett. Washington ezzel párhuzamosan tovább növelte a nyomást Havannára; Trump az ENSZ-ben néhány nappal korábban azt mondta, hogy szerinte politikai fordulat közeledik a kommunista vezetés alatt álló országban. Kína számára Kuba régi politikai partner és stratégiai hídfő Latin-Amerikában. Peking hitelekkel, beruházásokkal és technológiai kapcsolatokkal van jelen, az Egyesült Államok pedig régóta biztonsági kockázatként kezeli a sziget kínai kapcsolatait.
Han new york-i programja a szélesebb kínai törekvést is szolgálta: az alelnök nemcsak a közgyűlés általános vitáján vett részt, hanem Peking Globális Fejlődési Kezdeményezésének ötödik évfordulójára szervezett magas szintű rendezvényén is. Kína ezzel azt próbálja hangsúlyozni, hogy a nagyhatalmi verseny mellett fejlesztési, finanszírozási és diplomáciai alternatívát is kínál a globális dél országainak.
A verseny kezelhetősége
A washingtoni csúcstalálkozó inkább a verseny kezelhetőségéről, mintsem annak lezárásáról szólt. Mindkét félnek érdeke, hogy a kereskedelmi konfliktus ne váljon ellenőrizhetetlenné, miközben egyikük sem mondott le azokról a stratégiai pozíciókról, amelyeket Ázsiában, a Közel-Keleten vagy Latin-Amerikában alapvetőnek tekint. Az ENSZ-beszéd így nem a Trump-Hszi találkozó cáfolata, hanem annak korlátait rajzolja ki: a két ország kereskedelmi ügyekben érdekelt a kiszámíthatóbb viszonyban, közben Irán, Kuba, Tajvan és a globális intézmények jövője ügyében továbbra is versenytárs. Európa számára ez a kettősség különösen kényes: az EU gazdaságilag erősen kötődik Kínához, biztonságpolitikailag viszont az Egyesült Államokra támaszkodik.
