Karácsony Gergely álláspontja megváltozott a budapesti olimpia ügyében
Karácsony Gergely főpolgármester korábbi markáns ellenállása után újabban történelmi esélyről beszél a budapesti olimpia kapcsán, a főváros és a Magyar Olimpiai Bizottság pedig már közösen dolgozik a rendezési koncepción. A főpolgármester legutóbb egy fővárosi konferencián érvelt egyértelműen az olimpia mellett.
A koncepció lényege, hogy ne az olimpiához építsék át a várost, hanem a rendezés illeszkedjen a városfejlesztési tervekhez. Új stadionokkal legalábbis nem számolnak. Ez a tételmondat már az Orbán-kormány alatt is előkerült, és az olimpiai melletti érvrendszer központi eleme volt: eszerint Budapest azért lehetne házigazdája egy olimpiának, mert a szükséges sportlétesítmények jelentős része már áll.
Városfejlesztési feltételek és a párizsi minta
Karácsony Gergely szerint Budapest akkor gondolkodhat komolyan az olimpiáról, ha a rendezés nem öncélú beruházásokat, hanem régóta szükséges városfejlesztéseket gyorsít fel. A főpolgármester az elmúlt időszakban a HÉV-ek és az elővárosi közlekedés fejlesztését, a repülőtér jobb és gyorsabb megközelítését, valamint a Diákváros megépítését nevezte meg. Ide sorolta a rozsdaövezetek lakhatási célú rehabilitációját, a zöld közterületek fejlesztését és a Duna vízminőségének javítását is – a minta Párizs, ahol a Szajna az olimpiával kapcsolatos beruházások révén lett ismét fürdésre alkalmas egy szakaszon. Legutóbb egy 30 kilométeres Duna-parti városi korridor víziójáról is beszélt a Római-parttól Csepelig, hangsúlyozva, hogy új stadionokra nincs szükség, Budapest meglévő sportinfrastruktúrájára kell építeni.
A Duna Aréna esete: visszabontás után új helyszín
A Duna Aréna a 2017-es vizes világbajnokságra nagyjából 50 milliárd forintból épült, akkor a világ egyik legmodernebb úszókomplexumaként mutatták be. A vb-re felhúzott lelátót azonban utána az Orbán-kormány döntése nyomán lebontották, mondván: ekkorára a jövőben nincs szükség, csak a fenntartás költségeit növeli. A mostani állapotában nagyjából ötezer néző fér el a lelátón, s most, hogy jövőre jön a következő vizes vb, hirtelen kiderült, hogy kicsi.
A Magyar-kormány sportért felelős államtitkára nyár elején azzal érvelt, hogy tíz év elteltével a Duna Aréna már alkalmatlan, befogadóképessége nem engedi meg az úszóversenyek rendezését. A 2027-es budapesti világbajnokság úszóversenyeit ezért nem a „világ egyik legmodernebb úszókomplexumában”, hanem az MVM Dome-ban rendezik ideiglenes medencékkel; a Duna Arénában csak a műugrás és a szinkronúszás marad. A döntés fő oka a nézőkapacitás: a Duna Arénában a nemzetközi funkcionáriusoknak és újságíroknak fenntartott helyek miatt jelenleg csak néhány ezer fizető néző fér el, az MVM Dome-ban viszont tízezernél is többen láthatják majd a döntőket.
Nemzeti Atlétikai Központ: eleve visszabontásra tervezve
A 2023-as atlétikai világbajnokságra felhúzott Nemzeti Atlétikai Központot, amely minden idők legnagyobb magyar sportberuházása a maga 300 milliárdjával, eleve úgy tervezték, hogy a 35 ezres vb-kapacitást a világverseny után 15 ezerre csökkentik. A felső lelátót lebontották, ahogy a vb-re épített kiszolgálóegységek egy részét is. Két óriási állami sportberuházásnál tehát olyan konstrukciót alakítottak ki, hogy már az első kapavágásnál tudták: csak a világversenyek két hetére építik meg, majd utána visszabontják.
A jelenlegi helyzet az, hogy sem az atlétikai stadion, sem a Duna Aréna nem alkalmas még vb-helyszínnek sem, nemhogy olimpiai helyszínnek.
Ezért különösen nehéz lehet az olimpiát továbbra is azzal az érvvel támogatni, hogy a létesítmények zöme már úgyis áll. Megvan a Puskás Aréna, néhány vidéki csarnok, a szegedi evezős pálya, aztán annyi. Ez meglehetősen sajátos magyar modell: több százmilliárdért felépíteni valamit, majd azért visszabontani, hogy később egy újabb világverseny miatt ismét nagyobbra legyen szükség.
Új megvalósíthatósági tanulmány szükséges
Ha Budapest valóban beszáll majd a pályázásba, már nem lesz elég annyit mondani, hogy a stadionok állnak. A Duna Aréna és az atlétikai stadion története éppen azt mutatja, hogy egy épület önmagában még nem infrastruktúra. A főváros és a MOB készülő koncepciójának ezért azt kell megmutatnia, hogy melyik sportág hol kapna helyet, melyik létesítmény használható változtatás nélkül, melyiket kell átépíteni, hová kell ideiglenes infrastruktúra – és mindez mennyibe kerül.
Karácsony most feltette az olimpia kérdését az asztalra. A rendezés szempontjából azonban először inkább egy olyan lista lenne releváns, hogy mit nem kell majd másodszor is felépíteni.
Nyilván kell egy újabb megvalósíthatósági hatástanulmány is. Ezt már négyszer elkészítette egy cég. Az első 2002-es alap-tanulmány után 2006-ban két olimpiai évre (2016 és 2020) aktualizálták, majd 2015-ben elkészítették a negyediket is a 2024-es tervezett pályázatra. Utóbbi 1372 oldalasra sikerült, amelyért az Orbán-kormány 480 millió forintot fizetett.