Pék Szabolcs: Mindenképpen arcvesztés ez a köztársasági elnöknek
Baka András államfő hétfői parlamenti beszédében igencsak magasra tette a lécet, de talán nem ártott volna egyeztetni a főügyész-jelöltjéről a Tiszával – mondta Pék Szabolcs, az Iránytű Intézet vezető elemzője.
– Akárhogy is nézzük, ez mindenképpen kudarc, arcvesztés a köztársasági elnöknek – fogalmazott Pék Szabolcs azután, hogy Magyar Péter a parlamentben kijelentette: nem látja az esélyét annak, hogy a Tisza-frakció megszavazza a köztársasági elnök jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra.
Baka András államfő Szathmáry Zoltánt jelölte a tisztségre, mire válaszul az Ügyvédkör nyilatkozatban „hatalomátmentésnek” minősítette a Polt Péter alatt osztályvezetőként dolgozott Szathmáry Zoltán jelölését. Baka András ezt megelőzően, hétfői parlamenti felszólalásában hosszan részletezte, hogyan választotta ki Szathmáry személyét a posztra, illetve miért tartotta fontosnak, hogy az ügyészségen belülről, az eddigi vezetőségből kerüljön ki az új legfőbb ügyész.
Lehet, hogy a Tisza ismertebb jelöltben gondolkodik
„Lehet, hogy a Tisza egy ismertebb és láthatóbb emberben gondolkozik” – vélte Pék Szabolcs Magyar Péter bejelentése után. Ahogy az is látszik a döntésből, hogy Magyarnak fontos a közösség véleménye, láthatóan úgy érzékelte, hogy elindult egy olyan diskurzus az interneten, amiben erősen kifogásolták Szathmáry jelölését.
Pék Szabolcs ugyanakkor úgy vélte: a közvéleményt kevéssé foglalkoztatja a legfőbb ügyész jelölése, így Pék szerint Szathmáry megválasztásából sem lett volna hasonló vihar, mint a köztársasági elnöki poszt vagy Unger Annának a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal élére történt kinevezése körül. Ami persze annyiban sajátos, hogy a legfőbb ügyész pozíciója sokkal fontosabb, mint az NVVH elnökéé. Azaz: jó eséllyel különösebb vihar nélkül átment volna Szathmáry megválasztása.
Azzal, hogy a Tisza nem támogatja Szathmáryt, részint „megemelte a történtet”, azaz innentől a közvélemény sokkal jobban odafigyel majd a legfőbb ügyész személyére.
Működik idahaza a demokrácia
Baka András és a Tisza összekülönbözésének van egy olyan üzenete is, hogy működik idahaza a demokrácia – a Fidesz alatt nehéz lett volna a köztársasági elnök és a miniszterelnök konfliktusát elképzelni. – Az államfő és a miniszterelnök is önállóan járt el. A két akarat nem találkozott össze – fogalmazott Pék Szabolcs.
Az ugyanakkor szinte biztos, hogy ez Baka Andrásnak arcvesztés, pláne, hogy Baka hétfői beszédében igencsak magasra tette a lécet, amikor úgy fogalmazott: a szavazás tétje az ügyészség újjászervezése.
Kevesen alkalmasak a posztra
Pék Szabolcs úgy vélte: részint megfelelő jelöltből is nagyon kevés akad, alighanem nincs Baka András előtt második-harmadik jelölt. Másfelől az államfő alighanem elejét akarja venni, hogy az új legfőbb ügyész is olyan hercehurcán menjen keresztül, mint amin Baka András átment, amikor 2008 és 2009 között a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára csak harmadik nekifutásra sikerült őt megszavaznia az akkor MSZP-s kormánytöbbségnek.
– Mindenesetre a köztársasági elnöknek lehet, hogy nem ártott volna egyeztetni a jelöltjéről a Tiszával, illetve a miniszterelnökkel, ami a jelek szerint nem sikerült – tette hozzá.